Takáts Gyula: Márciusi erdőn
  

Dolgozik a fakopács.
Kopog a kis kalapács.
Szorgos legény, kicsi ács,
Csak úgy hullik le a háncs.

Rikkant olykor éleset,
mintha szólna szép eset,
s ahogy szeme ránk esett,
szinte imígy kérdezett:

Fiú, leány kettesbe,
Mit keres a tölgyesbe?
Te-te,hi-hi, tetete,
föl-le futva nevette.

Tütü, tütü, itt a rügy!
Hajló ágról száll, a fütty,
komolyodik már az ügy,
és a séta jó ürügy.

Kip-kop, kip-kop, kalapács,
ne haragudj kicsi ács.
Állj meg te kis kalapács,
nyakunkba hull mind a háncs!

Romhányi József:A harkály szerencséje

Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés,
ha egy tucat lyukat bevés,
mert mire az asztal terül,
a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
a szerencse hozta már az aranytálat:
Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
s kikiáltott: "Szabad!"

 

A nagy fakopáncs (Dendrocopos Major)

Vagy más néven: nagy tarkaharkály, cifra harkály, favágó, fakopogtató, fakopácsoló, harkány, horokány. Könnyű megtalálni ősszel, télen, kora tavasszal, amikor még nem lombosak a fák. Ilyenkor nincs más dolgunk, minthogy megpróbáljuk a szemünkkel követni a fülünket. Ha meghalljuk a "trrrrrrrrr" hangzású pergő kopácsolást, hamar meglesz a madár is. Ezt a mechanikai hangot közismerten úgy kelti, hogy csőrével kopogtatja a rezonáló faágakat. Az agyát vastag falú koponyacsont védi a rezgésektől. Egyébként sokan nem tudják, hogy "rendes" hangja is van: éles rikkantásokat hallat, ha valaki egyszer-kétszer ezt meghallja, később már igen könnyen felismeri, annyira jellegzetes. (Habár össze lehet téveszteni a kis fakopánccsal, de ha valaki a madarat megtalálja, az már sikerélmény, onnan jöhet a kihívás, hogy megkülönböztesse a kicsit a nagytól.)

brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/nagy_fakopancs_1.mp3

brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/nagy_fakopancs_2.mp3

Egyébként ez elsősorban méretfüggő: a nagy fakopáncs kb. 23 cm, a kicsi csak kb. 14. A tollmintájukban is van különbség a kis, közép, nagy, fehérhátú és a balkáni fakopáncs közt, habár ez első pillantásra nem épp jelentős, sőt apróság. Amiről a nagy fakopáncs biztosan felismerhető: az arca oldalán lévő fekete csík összeér a tarkóján lévővel (szemben az összes többivel), a fején lévő piros folt pedig csak a tarkóján látható (a fejtetője fekete) szemben a balkáni kivételével az összes többivel, amelyeknek piros a fejük búbja. A nagy fakopáncs fiatal kopáncskájának szintén piros a teljes fejtetője, viszont a nyakán látszanak az összeérő fekete sávok. (Én pedig elneveztem Kopánk-nak, a viccesen felálló tollacskái miatt)  :)

Az itt látható képeket én fotóztam tavaly Dabason. Úgy történt, hogy sétálgattunk a fákkal szegélyezett kevésbé forgalmas járdaszakaszon, mikor is Eszter felkiált: nézd, nézd, harkály ott repül, onnan jött! És mikor mutatattam merről jött, akkor vettem észre a fa szárán épp pár méterrel előttünk a kis kerek lyukat, és a kikandikáló piros punk frizurát. Sietve csináltunk jópár képet az érdeklődő fiókáról. Más alkalmakkor eddig sajnos nemigen sikerült fotóznom, mert igen fürge madár, és általában jóval magasabban, messzebb látható, minthogy jó fotót készíthessek róla. 

Kaptam bíztatást még télen, hogy lehetséges, hogy a kertbe is betéved, az etetőre. Ennek reményében tettem ki neki egy fürt mogyorót, és állítólag a hájat is szereti, de sajnos mégsem jött a terülj-terülj asztalkámra. Gondolom, máshol, ahol több az öreg fa, és gyakrabban előfordul, ott is etették, így felesleges volt hozzánk elfáradnia. Habár a körtefánk törzse az utóbbi években egyre inkább úgy néz ki, mintha a világháborúban lőtték volna félholtra, ugyanis nyaranta szokott néha jönni egy-egy harkály, és gyógyítja ődoktorsága.   :) 
 

A fogságban tartott nagy tarkaharkály igen mulatságos jószág. Nem is nehéz valami póteledelhez hozzászoktatni. Magam közönséges rigótáplálékon hónapokig eltartottam. Az apró madarakkal igen jól megférnek, de saját fajtájukkal már nem. Összeférhetetlen, civakodó, verekedő természetük már kora ifjúságukban kitör belőlük. Olyan testvérek, – írja Liebe – melyeket azelőtt való nap szedtek a fészekből és még alig tudnak repülni, ha ápolójuk ruháján mászkálva találkoznak, olyan dühösen esnek egymásnak, hogy alig tudják őket idejében széjjelválasztani s a veszélyes sebesüléseket, főleg fejükön, nyelvükön, megakadályozni. Veszekedő természetüktől eltekintve elevenségükkel, kedves fürgeségükkel, élénk, tiszta hangjukkal meg csinos tarkaságukkal minden jóindulatú ápolónak csak gyönyörűségére vannak.

(BREHM: AZ ÁLLATOK VILÁGA)
 

A legutóbbi nagytakarításkor a kedvesem igazi kincset talált nekem: egy 1989-es regés-mondás könyvet. A címe: Az Isten, a Sátán és a Muzsik - Keleti szláv regék és mondák 1.  Igazán ritka jó könyv, nagyon humoros stílusban ír, meg hát gondolom, az eredeti történetek is legalább épp ennyire humorosak voltak. Az istent általában feledékeny, fáradékony, aluszékony, sokszor kicselezhető öregembernek festi le, akivel mindenféle mulatságos dolgok esnek meg, mikor a sátán próbálja kicselezni. A muzsik pedig a szegényember. Van vele kapcsolatban egy harkályos tanmese, sajnos ez nem tartozik a viccesek közé, de azért leírom ide:

A harkályról (keleti szláv népmese)

Nagypéntek volt, s a szegény embernek annyi tüzelője sem maradt télről, hogy sovány vacsoráját megfőzze. Kiment hát az erdőbe, hogy hullott, száraz gallyat szedjen, s lehántsa a télen kipusztult fák felrepedezett kérgét. Ahogy ott hajlont, tapogatja a fák törzsét, megáll előtte egy ősz öregember, s megkérdezi tőle:

- Mit matatsz itt éppen nagypénteken?

A szegény ember elpanaszolja, milyen nagy nyomorban él. Az öregember csendben végighallgatja, aztán így szól:

- Menj haza, s nézz körül, hátha mégis akad otthon valami ennivaló. És tüzelő is. 

Hazamegy a szegény ember, belép a házba, s mit lát? Az asztal roskadásig minden földi jóval, de tele a kamra is. S kint a fészer dugig tömve tüzelőfával. Egész évben kitartott az élelem is, a tüzelő is. A szegény ember végiglustálkodta a nyarat, aztán a telet. A következő év nagypéntekén viszont újra felkerekedett, s kiment az erdőbe. Szedegette a hullott, száraz gallyakat, körbetapogatta a kiszáradt fák kérgét. S várt, hátha újra megjelenik a jótevő öreg. Nem kellett soká várakoznia, egyszer csak ott termett előtte az ősz öregember. 

- Mit matatsz itt? - kérdezte barátságtalanul

A szegény ember rázendített, hogy elpanaszolja, milyen nagy nyomorban él, de az öreg félbeszakította: 

- Ha ahelyett, hogy iparkodnál, s úgy próbálnál segíteni magadon, inkább szeretsz a fák törzsén, bokrok közt matatni, matass, amíg világ a világ!

S harkállyá változtatta a számító szegény embert. 

Még egy érdekesség: találtam egy videót egy harkányszerű madárról, bár tuti, hogy ez nem egy európai változat. Elég durva videó: a madár fészkébe bemászott egy elég nagy méretű kígyó, nyilván az uzsonnáját remélve a tojásokban vagy a fiókákban. A kétségbeesett szülő pedig perceken keresztül próbálta saját épségét kockáztatva kiverni valahogy onnan a támadót. Sajnos nem járt sikerrel... érzékenyebb idegzetűeknek nem ajánlott a videó, habár vérfürdő és hasonlók azért nincsenek benne... Meggyőződésem, hogy aki feltöltötte a videót, és címet, leírást adott hozzá, nagyot tévedett abban, hogy a kígyót megérdemelt pihenése közben zaklatta volna a madár.