Arany László: A vadgalamb és a szarka
Tudod-e miért nem ért a vadgalamb a fészekcsináláshoz, miért rak olyan hitvány fészket, mely csak néhány szál száraz ágból van összetákolva?
Elmondom én.
A vadgalamb a szarkát kérte meg, hogy tanítsa meg őt a fészekrakásra, mert ebben a szarka igen nagy mester, s olyan fészket tud csinálni, hogy ahhoz a héja ölyű hozzá nem ér. A szarka szívesen elvállalta a tanítást, s fészekrakás közben, míg egy-egy gallyat helyére illesztett, mindig mondogatta a maga módján:
– Csak így, csak úgy! Csak így, csak úgy!
A vadgalamb erre mindig azt felelte:
– Túdom, túdom, túdom!
A szarka elhallgatta azt egy darabig, de utoljára megharagudott.
– Ha tudod, csináld! – s otthagyta a fészket fele munkájában.
A vadgalamb aztán azóta sem tudott ebből a mesterségből többet megtanulni.
Gyulai Pál: A szarka és a gilice
Egyszer a szarkához
Gilice betoppan:
"Taníts, hogy kell fészket rakni,
Te tudod legjobban."
"Szívesen, húgocskám!"
Dolgozik már rajta.
"Csak így, csak úgy, csak, csak, csak!"
Mindegyre azt hajtja.
Szótlanul ott ülni
Gilice is restell.
Búgó hangján: "Túdom, túdom,"
Beszélgetni kezd el.
"Hát csináld, ha tudod!"
Szarka mond haraggal,
Félbe-szerbe hagyja dolgát,
S elröpül azonnal.
A fenti mesét Arany János, Arany László és Benedek Elek feljegyzéséből ismerjük. Arany László változata iskoláskönyvek és gyermekmeséskönyvek közvetítésével országosan elterjedt. A mese különben Európa-szerte ismert, lényege mindenhol a két madárfaj hangjának vicces, könnyen megjegyezhető bemutatása.
A szarka fészke
Szarkát mostanság nem sikerült fotózni, pedig pl. a fővárosban rengeteg van belőle, költenek is az útmenti fákon, csak épp sosem volt nálam az alkalmas időpontban a fényképezőmasinéria. Épp ezért a következő két szarkás képet a google kereste ki nekem, nem saját fotók.
A szarkafészek nagy, fedett építmény, amely gallyakból készül és agyaggal vagy trágyával van kitapasztva. Vékony gabonaszár, fű vagy szőr béleli, ez utóbbit a szarka időnként élő állatból tépi ki. A két szülő már márciusban a kora reggeli órákban építeni kezdi nagy, gömb alakú, zárt fészkét, amelyen csak oldalt van bejárónyílás. Tetejére gallyakból tetőt készítenek a ragadozók támadása elleni védelemnek. A fészket magasan a fák koronájában helyezik el, vagy csupán néhány méter magasságban bokrokban, de mindig ujjnyi vastag, sokszor tüskés ágak sűrű szövevényében. Fészkük nagyon tartós, évekig is használják sokszor, és télen, mikor nincs lomb a fákon, már messziről is jól láthatóak.
A szarka hangja kemény, csattogó és kereplő "csak-ak-ak", néha csikorgó és fütyülő hangot is hallat. Egyébként nagyon fejlett a hangutánzó képessége, a beó és a papagájok után őt is sokan tartják otthon és tanítják "beszédre".
brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/szarka_1.mp3
brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/szarka_2.mp3
brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/szarka_3.mp3
Balkáni gerle
A 20. században terjedt el Európában, mára igen gyakori madár lett. Épp ezért kicsit nosztalgikus hangulatú a Pallas (amit a 19-20. sz. fordulóján adtak ki) ide vonatkozó bejegyzése: "gerlice, görlice, a szláv gorlicából (Turtur Selby), a galambcsaládba tartozó madárnem, melynek ismertető jelei: a kis fej, nyulánk csőr, hosszu és hegyes szárny, hosszu és lekerekített fark, és többnyire rozsdaszinü tollazat. 24 faja ismeretes, melyek a paleartikus, etiopiai és keleti regióban élnek. Hazánkban él: a bugó G." A balkáni gerlét egyáltalán nem is említette a könyv.
Tolla színe halvány szürkésbarna, drappos, feje, nyaka és melle rózsaszínes. Szárnya hegye sötét színű, szeme fekete, és a nyakán hátul csinos fekete sáv látható. Amikor sétálgatnak, engem mindig szürke frakkos, csokornyakkendő idős urakra emlékeztetnek, akik hátratett kézzel ballagnak, valamikor a 19. században, mondjuk :)
Ami a mesét illeti, érdekes számunkra a gerle fészke: ez egy gallyakból, növényszárakból, gyökérdarabkákból álló laza tákolmány. A tojó építi és a hím hordja hozzá a fészekanyagot. Általában fára, magas sövényre, néha épületkiszögellésre építkeznek.
A párban élő galambfajok szokásos neve a magyar nyelvterületen a gerle (gerlepár, gerlicepár). A vadgerlét (Streptopelia turtur) és a balkáni gerlét (Streptopelia decaocto) vadgalambnak is nevezik. Ez a kisebb zavar a nevek körül durva vitává fajult Hermann Ottó ornitológus és Gyulai Pál költő közt egy vers kapcsán, hogy akkor most élnek-e vadgalambok a Bükkben, avagy sem (Lambrecht Kálmán: Herman Ottó és a vadgalambpör): "Herman, a szigorú ornitológus, ugyanis a maga igazával eltért az ornithológiában bizonyára kevésbé jártas poéták igazától; mert a 'vadgalamb' alatt, nagyon helyesen, csakis a Columba oenast értette, míg a poéták az ornithológiában örvösgalambnak, népiesen székácsgalambnak nevezett Columba palumbust hallották s ennek búgását bizonyították."
A magyar galamb szó az azonos jelentésű latin columba szó északolasz dialektális golomba alakjából származik délszláv közvetítéssel.[1] A latin szó él családnévként Kolumbusz nevében (latin Christophorus Columbus, azaz „Galamb Kristóf”), a nagy felfedező nevén keresztül pedig a dél-amerikai ország, Kolumbia nevében, de ez a jelentése például a tévésorozatból ismert Columbo felügyelő nevének is.
Használt megnevezés még a gerlére a gilice szó, amit nyilván mindenki ismer a "gólya, gólya, gilice" mondókából. Mint a Pallas is írta, a név eredete a szláv gorlica szó, magyar megfelelője a gerle, gerlice, ennek becézett alakja a gilice, vagy népiesebb, kedveskedő formában az iglice. Mondókákban, dalokban gyakorta fordul elő ez a szó.
A galambalakúak monogám módon élnek, hagyományosan "hű szerelmespárként" tartják számon őket. Ennek főleg az lehet az eredete, hogy különösen békés természetűek, könnyen viselik az ember jelenlétét, és így gyakran láthatjuk udvarlási szokásukhoz tartozó "csókolózást" is, azaz amikor etetik egymást, csőrből csőrbe.
Három gerle jár a kertembe, egy pár, és egy szingli, talán azért pártalan, mert még fiatal, idei fészekaljból való. Ahogy jönnek a hidegebb idők, a párt sokszor látom összebújva üldögélni a diófán. Először felborzolják a tollaikat, aztán a lehető legközelebb bújnak egymáshoz, hogy melegísék egymást, akárcsak az emberek ilyen helyzetben. Sajnos ezt a jelenetet még nem sikerült megörökítenem, de dolgozom az ügyön.
A kertben leginkább a földön táplálkozik, bár nekem rendszeresen járnak a tálcás etetőmre is, elég stabil ahhoz, hogy hármójukat is elbírja. A magokat eszik róla, de szinte válogatás nélkül, és főleg hámozás nélkül: csak nyelik, nyelik a szotyit, héjastul. :) Inni is szeretnek a tálcáról, úgy szippantják fel a vizet, mintha beépített szívószáluk lenne, nem emelik fel közben a fejüket, mint más madarak.
Hangjuk monoton, ismétlődő "ku-kúú-kuh", ha izgatottak, "hurr-hurr" hangot adnak ki. Az Európa madaraiban vihogó kacagásként írják le a hangját. :)
brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/balkani_gerle_1.mp3
brannaghpraktikai.blog.hu/media/file/balkani_gerle_2.mp3
Utolsó kommentek