Brannagh praktikái

Reményik Sándor:

A megfoghatatlan szól a poétához

Ne nyúlj hozzám...
A Hangulat vagyok.
Isten szívéről most szakadtam le,
Most lépte át lebegő, lenge léptem
Az örökkévalóság küszöbét.
Tündér-ruhámon őszi harmat csillan,
A szárnyam arany szitakötő-szárny.
Jövök és megérintlek.
De te ne illess bütykös ujjaiddal,
S durva karoddal magadhoz ne ránts.
Vagy lásd, ha megölelsz:
Az árnyékom árnyékát öleled.
 

A fenti versnek itt csak egy részlete látható, de olyan megragadó már ez a részlet is, hogy szívből tudom ajánlani mindenkinek, hogy végigolvassa. Általában gyerekverseket és mondókákat, meséket szoktam összegyűjteni, és ilyen is lesz még ebben a cikkben, ráadásul hangutánzó is, mint ahogy a madárhangos sorozatban szokott lenni  -  de ez a versrészlet annyira megfogott, hogy nem hagyhattam ki rögtön az elejéről...

Ma fotóztam néhány gyönyörűt a kerti tóhoz költözött szitakötőkről. Csak kevés van, gondolom, ilyen kis vízfelület nem tudja sokukat eltartani. A nagyobb testű laposhasú vagy közönséges acsából minden évben egy, legfeljebb két párt látok a tavacska közelében, a légivadászokból viszont jóval többet. Most úgy nagyjából 10-12-t találtam egyszerre, de volt olyan év is, amikor tömegestül lepték el a tóparti virágokat. Sajnos azt, hogy pontosan milyen fajtájúak azon belül, hogy légivadász, azt nem tudom megállapítan, olyan nagyon hasonlítanak egymásra az egyes típusok. 

Sajnos a képek egy része talán nem tökéletes, mert némelyiket telefonnal fotóztam, például a légivadászokról nem olyan tökéletes a kép, hiszen olyan picikék. Én csak kék gombostűknek szoktam nevezni őket. De érdekes, hogy ha az ember óvatosan közelíti meg őket, a hátuk irányából, akkor nagyon finoman meg is lehet őket simogatni!  :)  Sajnos a sokkal szebb acsával ezt már nem lehet megcsinálni. Őket viszont egészen könnyű fotózni, nem kell üldözni őket a kerten keresztül. Ugyanis a szitakötők egytől egyig ragadozók: más kisebb rovarokkal táplálkoznak. Az acsák szeretnek kinézni maguknak egy fix leshelyet, ahonnan ugyan elröppennek időnként vadászni egy kört, vagy ha megijednek, de egy perc múlva már vissza is szállnak ugyanoda. Így a leshelyüket kifigyelve könnyű lekapni őket. Sajna, mosolyogni még felszólításra sem szoktak. 

Mindig begyűjtöm az állatok népi elnevezéseit is, mert sokkal szebben szoktak szólni, mint a hivatalos verziók. Habár a szitakötő már önmagában is szép, ráadásul a az acsák latin neve Libellula, és ez is nagyon jól hangzik. De azért álljon itt néhány változat (szokás szerint a Pallastól idézve): "tagjait hazánk különböző vidékein más-más névvel jelölik: acsa, anyalégy, csúzó-őrző, fátyolka, hosszas pille, kigyópásztor, kigyóőrző, ördöglova, szitaszövő, üveges, vizi borju, vizi leány, vizi pásztor, vizi pille."

Ez az utolsó kép egy tavalyi felvétel. Teljesen véletlenül sikerült kifognom egy olyan alkalmat, amikor a frissen kibújt szitaköti (egy nőstény acsa) a még gyűrött szárnyait szárítgatta a napon. Nagyon nyugodt volt, nem is próbált menekülni, amikor közelítettem felé, és készségesen modellt állt néhány kép erejéig. A fotó megtalálható még az MME baranyai csoportjának a honlapján, örültem ám nagyon, hogy nekik is tetszett. 

Kányádi Sándor: Szitakötő tánca   

Zurrogó-zirregő 
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

Mentovics Éva: Butácska szitakötő

Tó partján, a nádas mellett
kecses szitakötő lány
nézi magát víz tükrében:
- Az arcocskám halovány.

Hogyan fogok sápadt arccal
legényeknek tetszeni?
Hogy az orcám rózsás legyen,
mihez tudnék kezdeni?

Béka úrfi meghallotta
szitakötőnk bánatát,
tavirózsán ringatózva
jó hangosan így kiált:

- Repülj hozzám szép leányzó,
Megoldom én a gondod!
Olyant súgok a füledbe,
belépirul az arcod.

Szitakötőnk mit sem sejtve
repült is a békához,
ki eközben egy szalvétát
kötözött a nyakához.

- Repülj, kedves szitakötő!
Szállj ide a nyelvemre!
S olyant súgok, hogy elpirulsz -
szólt a béka nevetve.

A kis csacska szitakötő
leszállt békánk nyelvére,
s béka úrfi jó étvággyal
be is kapta ebédre.