Brannagh praktikái

Ezen az oldalon gyűjtögetem a kreatív hobbis, kézimunkás és konyhai eredményeimet. :) Lesznek saját ötletek, és sokfelől begyűjtöttek kipróbálása, leírások, receptek, különféle napi élethelyzetek, viccesek, bosszantók, szívemnek kedvesek egyaránt. Remélem, másnak is hasznára lesz a gyűjteményem. :)

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó kommentek

Nők jogai az Árpád-korban 1. (Bevezető, Személyi jog, Dologi jog)

2011.01.22. 10:43 - Brannagh

Címkék: nők jogai az árpád korban

Bevezető: a téma áttekintése

A választott téma a nők Árpád-kori vagyonjogi, öröklési jogi helyzetét vázolja fel. Időben tehát 1001-től 1300-ig terjed. A kérdéssel kapcsolatban a korabeli oklevelekből lehet tájékozódni, pontosaban két jellegzetes típusból: az Árpád-kori uralkodók törvényhozásából, valamint az egyes személyek magánrendelkezéseiből, mégpedig olyanokból, ahol:

  •         a nő maga tesz egyoldalú nyilatkozatot,
  •         a nyilatkozó felek közül legalább az egyik nő,
  •         a rendelkezés nő javára történt.

A nők társadalmi helyzetét a korabeli jog különböző területei érintették: így elsősorban jogképességüket kell tárgyalni, hogy az érintett 300 év alatt hogyan bővült esetünkben a szerezhető jogok és vállalható kötelezettségek köre. Mivel ezek a jogok és kötelezettségek dologi jogi viszonyokat érintettek, ezért tárgyalni kell a vagyon egyes típusait, valamint azt is, hogy hogyan volt megszerezhető ez a vagyon, és a tulajdonos halála után hogyan alakult a jogi sorsa, tehát az öröklési jogot.

A téma áttekintéséhez tehát a következő táblázatban látható okleveles források kerültek felhasználásra. Az első oszlopban látható az irat keletkezési ideje, a másodikban a rendelkező személy megjelölése, a harmadikban pedig az oklevél jelentős tartalma. Külön ki vannak emelve az egyes női jogok első említései, így időrendben látható, hogyan bővültek folyamatosan a nőket érintő vagyoni és öröklési jellegű jogok. A dolgozatban témakör szerint kerülnek feldolgozásra az egyes jogintézmények. Más csoportosítási lehetőséget ad ugyanis annak megállapítása, hogy valamely jogintézmény a nők külön joga volt-e, vagy az adott, mindkét nemet érintő jog kapcsán csak külön rendelkezések vonatkoztak-e a nőkre.

1024-25

Szent István I. dekrétuma

  •  (vég)rendelkezés szabadsága                         -    nők javára szóló rendelkezés                         -    nők szabad rendelkezése saját vagyonukról
  •  özvegyi jog                                                          -    házasságkötés szabadsága                         -    haszonélvezet az elhalt férj vagyonán             -    megfelelő kiházasításra való jog

1030-38

Szent István II. dekrétuma

 

Könyves Kálmán ún. I. dekrétuma

földbirtok öröklési rendjének meghatározása

 

Könyves Kálmán II. dekrétuma

a házasságkötés kellékeiről

1146

Scines nő végrendelete

föld adományozása az egyháznak lélekváltságul

1152

Margit végrendelete

ingó dolgok hagyományozása nők javára is

1153

Adalbert végrendelete

végrendelkezés királyi engedéllyel nőrokonok javára

1181

Froa asszony adásvételi szerződése

Froa eladja egy birtokát

1222, 1231

Aranybulla és az 1231. évi dekrétum

leánynegyed törvénybe foglalása

1228

Ajkai István özvegye egyezkedik hitbéréről

a hitbér korai okleveles említése

1231

Bors ispán feleségének végrendelete

Ingó dolgok hagyományozása nők javára

1234

Margit adománya az egyháznak

rokonok engedélye nélküli birtokadományozás helyrehozása

1235

Benedicta végrendelete

  •             hajadoni jog
  •          jegyajándék
  •            adásvétel
  •             dusenik rendelése

1249

Ágnes királyi engedélyt kap

Ágnes engedélyt kap hitbéréről rendelkezni

1253

Hab ispán özvegyének végrendelete

  •            ajándékozás
  •            nőági törvényes öröklés
  •             végrendelkezés

1255

Lúcia megkapja az anyja után neki járó javakat

  •           hitbér
  •             jegyajándék
  •             leánynegyed

1264

Chente jussai

  •             hitbér
  •             jegyajándék

1264

Bíbor jussai

  •             hitbér
  •             jegyajándék

1265, 1277

Balsam leánynegyede

Chakani Balsam asszony átveszi, majd 12 év múlva eladja leánynegyedül kapott földjét

1272

Jolán jussai anyja után

  •             hitbér
  •             jegyajándék

1276

Erzsébet leánynegyede

Erzsébet és férje negyed részt kapnak Erzsébet fivéreinek birtokaiból

1278

Gund jussai

  •             hitbér
  •             jegyajándék

1280

Mikó özvegyének jussai (pénzben kiadva)

  •             hitbér
  •             jegyajándék

1286

Erzsébet eltartási szerződése

Erzsébet eltartási szerződést köt a pannonhalmi egyházzal (zálog+végrendelet)

1288

Butka szolgálójáról

szolgáló és utódai szabadon bocsátása

1290

III. András I. dekrétuma

a leánynegyed és hitbér megváltásáról

1293

Katha ajándékozása

Katha hitbérül kapott földbirtokát lányának és vejének ajándékozza

1298

III. András II. dekrétuma

a leánynegyed kiadásának módjáról

 

A nők társadalmi helyzete

A magyar nemesek nemzetségei – mint a középkori Európában máshol is - családokban, mégpedig patriarchális családokban él, amelynek feje az apa, aki hatalommal rendelkezik családja minden tagja, tehát felesége felett is. Megfenyítheti őket, a fiát túszul adhatja maga helyett, ha hadifogságba esik. Ezt a hatalmat csak az korlátozza, hogy a nemzetséget fenn kell tartani, ennélfogva az apa például nem tagadhatja ki fiát, nem akadályozhatja meg, hogy megnősüljön, mert ezzel a nemzetség folyamatosságát vághatná el. Az apa kötelessége a fiúgyermekek nemzése, és az ősi birtoknak a fiúk részére történő átadása. Kötelessége a lányok kiházasítása is, de a lányok nem kapnak fekvőbirtokot – majd látni fogjuk, egyetlen kivétellel –‚ hanem pénzben adják ki nekik az apai birtok értékének negyedrészét, a leánynegyedet. Ezzel a lányokat kifizették, el is tűnnek a családból, legtöbbször kislánykorukban át is adják őket annak a nemzetségnek, amelynek férfitagjához mennek majd feleségül. Ebből is következik a nemzetségen belül a két rokoni ág, az apai és anyai ág jelentősen eltérő súlya. A mai embernél természetesnek tartjuk, hogy van apai és anyai rokonsága, és a kettő között egyensúly áll fenn. Ez persze nem jelenti azt, hogy a két rokonságnak számszerűen egyenlő nagynak kell lennie, de nincs különbség apai és anyai nagybátyám, apai és anyai unokatestvérem között. A középkorban ezeknél a nemzetségeknél ennek fordítottjával találkozunk. Az apai rokonság erős és nagy szerepet játszik, az anyai rokonság pedig kicsit. Az anyai rokonságnak tulajdonképpen inkább csak kizáró szerepe van, mert negyedfokig rokonnal nem szabad házasságot kötni, azaz az anya másodfokú unokatestvérének gyermekével. A feleség ebben a rendszerben teljesen alárendelt szerepet játszik. Férje, „ura” (mert ő is dominus-nak hívja férjét) hatalma alatt áll.

Szentkirályi Móricz 1826-ban írt doktori dolgozata a nők jogairól szól. Ennek bevezetőjében ír arról, hogy is volt szükség arra, hogy  a törvényhozó rendelkezéseiben különbséget tegyen a férfiak és nők közt, kezdve természetesen a legkorábbi állapotokon, tehát az Árpád-koron.

„Hazánk ki nem felejté bő Törvényéből az Asszonyt, sok szép jussokkal ruházta fel őtet, és neme, ’s rendeltetése eránt való különös tekintetből sokba inkább kedvezett néki, mint férjfiainak, de ott is a’ hol ezeket bővebb jussal ruházta fel, ezt az ősi alkotmányból, és a’ nemzetségek fenntartására való figyelésből szükségképpen eredett egyenetlenséget részt vevő gondossággal, és igazán mint jó anya, ki gyermekeit egyenlően kedvelli igyekezett pótolni más jó tétemények által, mellyekben a’ férj fiakat nem részesítette.”

Az ilyen eltérések indoklásakor elsősorban a nemek közti természetes különbségekre kell gondolni: a nők feladata a családi háztartás vezetése és a gyermeknevelés, szemben a férfiakkal, akik a gazdálkodással, a földbirtok vezetésével és politikával foglalkoztak. A nőket tehát gyengébbnek tekintették, megtéveszthetőbbnek, akiket általában véve is teljesen lefoglal saját feladatuk, kevésbé ismerik a világ dolgait, és nem csak gyermekként, hanem felnőtt korukban is védelemre szorulnak. Ezt a védelmet apjuktól, vagy annak halála esetén gyámjuktól, férjhezmenetelük után pedig férjüktől és az új családtól kapták.

A nő házasságon belüli helyzetéről pedig így ír:

„Személyére nézve miólta Nemzetünk Magyarnak neveztetik, ő és csak egy felesége férjének szívében senkivel nem osztozik, tökéletes szabadsággal bírt, ’s bír is minden Magyar Aszszony; ’s ez a’ környülállás a’ régi időkre nézve annál inkább érdemel figyelmet, minthogy Nemzetünk’ eredete Napkeleti lévén, nem a’ szomszéd és atyafiságos Nemzetek’ példájára, kik feleségeik számát mintegy a’ gazdagsághoz mérvén százakra szaporították, és szánakozásra méltó rabságra kárhoztatták — de egy nemes indulatú Nemzethez illő módon tisztelte mindég, és valódi társaságbeli tagjává is tette. Ezen személyes szabadságánál, és méltósá- gánál fogva ő nem rabja férjének, hanem társa.”

 

Személyi jog: a nők jogképessége

A nők a kezdeti, nemzetségi felépítésű társadalomban semmilyen jogképességgel nem rendelkeztek, a családba vétel vagy rablás útján kerültek, tulajdonképpen vagyontárgyak voltak. Így Szent István I. dekrétumában esik szó a leányrablás esetén fizetendő kártérítésről, aminek mértéke viszont nem a leány, hanem az elrablója társadalmi helyzetétől függött, akárcsak a feleség megölése a férj által. Ennek azonban nem személyi jogi, hanem gazdasági okai voltak, azaz nem a nő értéke igazodott a férj rangjához, hanem egy szegényebb társadalmi osztályból származó férfi nem tudott volna magasabb vérdíjat megfizetni.

„Ha valaki az ispánok közül megrögzött szívvel és lelkéről megfeledkezve […]felesége meggyilkolásával mocskolja be magát,[…]50 tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival, és vezekeljen az egyház parancsai szerint. Ha pedig valamelyik vitéz vagy gazdagabb ember esik ugyanazon bűnbe,[…]fizessen a rokonoknak 10 tinót, és vezekeljen, ahogy mondottuk. Ha pedig a népből való ember követi el ugyanezt a bűnt, 5 tinóval egyezzék meg a rokonokkal, és vessék alá az említett böjtöknek.”

A nők a család férfi tagjainak engedelmességgel tartoztak, a családon belül semmilyen joggal nem rendelkeztek. Tulajdonképpen kétféle családi helyzetük lehetett: leányként atyjuk (halála esetén más férfi rokon) hatalma alatt álltak, kiházasításuk után feleségként pedig a férjük hatalma alatt.

A 11. század legelején jelent meg egy harmadik kategória, az özvegyek és a férjüktől elhagyott asszonyok korlátozott jogképessége. Így Szent István első dekrétumában rendelkezik az özvegyek haszonélvezeti jogáról elhalt férjük vagyonán: 

„Ha valaki gyermek nélkül marad özvegyen, és azt ígéri, hogy megmarad özvegységében újabb házasság nélkül, akarjuk, hogy legyen hatalma minden javai felett, és bármit akar azokkal tenni, megtehesse. Halála után azonban e javak szálljanak vissza férje rokonaira, ha vannak, ha pedig nincsenek, a király legyen az örököse.”

 

Ezzel szemben a gyermekkel hátrahagyott özvegynek megadja a jogot, hogy gyermekeivel maradhasson, és nevelhesse őket, mégpedig úgy, hogy senki se kényszeríthesse újabb házasságba. Ezzel a nők védelmet kapnak a levirátus, azaz a sógorházasság kényszere alól. Habár tulajdonuk továbbra sem lehetett semmin, a haszonélvezet a férj vagyonán biztosította a megélhetésüket, majd haláluk után a vagyon sorsa az általános öröklési szabályok szerint alakult. Ez a rendelkezés azonban egy újabb házasság esetén természetesen alapját vesztette, a nő eltartója a második férje lett.

„Ha azonban fogadalmát megváltoztatva ismét férjhez akar menni, és az árvákat el akarja hagyni, az árvák vagyonából egyáltalán semmit ne követelhessen magának, csupán az őt megillető ruhákat”.

A későbbiekben, miután a nők adott esetben saját vagyonnal is bírhattak, arról hasonlóképp rendelkezhettek is. Ennek egyik legkorábbi emlékét az 1146-ban adott levél őrizte meg, mely szerint egy Színes nevű nő rokonai beleegyezésével és a király engedélyével Chutus (Kutas) nevű birtokát a pannonhalmi apátságnak adományozta, majd 1152-ben egy Margit nevű nő rendelkezik ingóságairól, ehhez azonban nem volt szükséges sem a rokonok, sem a király egyetértése.

A 13. századtól a nők jogképessége már kiterjedt minden olyan vagyonjogi jogviszonyra, amire a férfiaké is. Minthogy ekkor már kötelező volt a végrendeletek, szerződések írásba foglalása, ettől az időszaktól jóval több forrásanyag áll rendelkezésre, mint a 12. századból: adásvételi és más szerződések, végrendeletek, meghatalmazott rendelése, bevallások leánynegyed, hitbér, jegyajándék átvételéről.

Dologi jog: ingók-ingatlanok felosztása

Az Árpád-kori oklevelek mindig magánjogi, ezen belül vagyonjogi viszonyokat érintenek, habár számos utalást tartalmaznak a személyi jogi helyzetekkel kapcsolatban is. A vagyonjogi vonatkozás indokolja, hogy megvizsgáljuk, miből is állhatott egy Árpád-kori rendelkező vagyona, azaz a dolgok felosztását, ami sajátosan eltér a mai fogalmainktól.

A korai magyar magánjogban a dolgokat alapvetően értékük szerint csoportosították, megkülönböztetve így három csoportot:

A legnagyobb értéket képviselték a családi gazdálkodás alapját képező földterületek, termelőeszközök és állatállomány, ezeken rendszerint elidegenítési és terhelési tilalom állt fenn, ez biztosította a család fennmaradását, gazdasági jólétét és folyamatos fejlődését. Fizikai tulajdonságaitól függetlenül ilyennek minősül tehát az 50 lónál többet számláló ménes, és az öröklött, tehát „ősi” pénz is, habár a rendelkezések az esetek túlnyomó többségében valóban földbirtokokat érintenek. Ezeket nevezték a 13. századtól ingatlanoknak. Így például Színes asszony egy Chutus (Kutas) nevű birtokról rendelkezett, Balsam asszony pedig 70 hold földet vett át leánynegyedeként.

Másik csoportba sorolhatók az önmagukban jelentős dolgok, amelyek viszont nem feltétlenül nagy értékűek, például a családi iratok, fegyverek, és más személyes használatra való tárgyak, melyeket ingóságoknak tekintettek. Hasonlóan az ingatlanokhoz itt is megfigyelhető, hogy egyes dolog valós fizikai tulajdonságuktól függetlenül ingóságnak minősültek, például a ház, ha nem kőből építették, illetve a zálogos ingatlan is, mivel pénzzel bármikor megváltható volt. Ingóságairól rendelkezett egyesek mellett Margit 1152-ben, melyek közt szó esett az ékszereiről, ruháiról, és egyéb tárgyairól, hasonlóképp 1231-ben Bors ispán felesége, aki különös figyelmet szentelt lovainak.

Végül megkülönböztethetőek a jelentéktelen értékkel bíró dolgok, amelyek ennélfogva nem is estek jogi minősítés alá. Ezek nem kerülnek említésre sem a királyi törvényekben, sem a magánszemélyek rendelkezéseiben.

-->

A bejegyzés trackback címe:

https://brannaghpraktikai.blog.hu/api/trackback/id/tr862604556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása