A pártyű olyan sikeres volt... ebből kiindulva készült az orrtyű. Meg abból, hogy ha egy kicsit is lehűl a levegő a szobában, akkor az orrom fázik először. Biztos, mert olyan szeles hely. Zsibbad és érzéketlenné válik, még jó, hogy nem lesz libabőrös. Épp ezért készült az orrtyű, meg tulajdonképpen fogadásból is: merem-e bevállalni a nyilvános szereplést (fotót) ebben a szépségben.

Megkötöttem alig két óra alatt, hiszen igen aprónak kell lennie. Piros-fehér csíkos kis háromszög lett, széltében alig 10 centi, a magassága kb. 6 centi. Félbehajtva, oldalt összevarrva ránézésre nagyon csinos kis tyűt kapunk. A rögzítés érdekében a tövébe varrtam egy vékony gumit, ami elvileg az orrcimpákra rögzíti (a fejemen keresztülvezetett kötő olyan kezdetlegesnek tűnt). Épp csak azzal nem számoltam, hogy ez a gumi alapjaiban rombolja le a tervet: elszorítja a légáramlás helyét, és akkor már oly mindegy, hogy fázik-e az az orr, avagy sem. Ennélfogva az orrtyűről megállapítottuk, hogy bájos, ámbár igen rosszul funkcionáló eszköz. De társadalmi igény nyilván lenne rá :)