Brannagh praktikái

"Az "isteni Basho" a legjellegzetesebb japán költő, aki az ősi haiku-t megújította s egyben tökélyre vitte; tartalmilag elmélyítette, megjelenésében csodásan hajlékonnyá tette. Hatása nemcsak irodalmi volt; erkölcsi is. A költészetet nem célnak, hanem eszköznek tekintette, mert az már természeténél fogva nem tűrheti a hamisságot, a cifraságot, a - látszatot: a puszta szemfényvesztést. A szegénység-párti, szegénységet fogadott költő és buddhista szerzetes élete is a gazdag egyszerűség, a türelmes tisztaság példaképe volt. Verseinek európai nyelven való megszólaltatására Kosztolányi mutatott sok mesterfogást, utánozhatatlan találékonysággal." (Illyés Gyula)

Forrás: www.terebess.hu/haiku/

Karácsonyi ajándékba készült ez a nagy doboz házi bonbon, ugyanis a nagymamámnak egyszerűen már nem tudunk mit kitalálni. Szüksége nincsen semmire, hobbija a rádiózás és az édesség.  Ezért anyu decoupage-olt egy csinos dobozt, és készítettünk hozzá mindenféle finomságot. Ehhez csak pár tábla jó kemény féle étcsoki kell, amit gőz fölött felolvasztunk, és vagy műanyag/szilikon formákba öntjük, vagy mindenféle gyümit mártogatunk bele. 

Készítettünk sima virág alakú csokitallérkákat, ehhez egy Milka bonbon műanyag tartóját tettük félre. Készült még szintén ilyen műanyag tartó segítségével rumos-meggyes is, ehhez házi befőttet használtunk. Az én kedvencem a simán csokiba mártott dió, ugyanennek a továbbfejlesztett változata, mikor a kimagozott datolyaszem belsejébe egy fél diót nyomunk, és a lyukat bezárjuk olvasztott csokival. Mondjuk én a datolyát nem szeretem, de attól még lehet jó. 

A -7 fokban percek alatt megdermedtek a csokik a külső ablakpárkányon, utána kisebb-nagyobb muffinpapírban szorongattuk be a dobozba. Három rétegben sikerült elhelyezni, a régeteg közé szintén gyári bonbonos dobozból való fedőpapírt tettünk, méretre vágva. Már csak egy széles piros szalagra vár kívülről, és kész is. A bonbon el fog fogyni belőle, de a csinos doboz továbbra is megmarad, így valami tartós ajándékot is adtunk. 

Már egész héten nem volt épp nyárias az idő, viszont ma reggel, ahogy felkeltem, első, hogy ránézek a hőmérőre:  -9. Második, hogy a madáretetőre, de persze púposan állt rajta a hó. Egyetlen árva kis zöldike túrt benne, de ő legalább kitartóan szotyizott. Mindenesetre friss vizet és eleséget kellett kapniuk a kis drágáknak, ezért muszáj volt kimerészkedni, na meg persze az újság is kint volt még, anélkül meg nem reggel a reggel. Beöltöztem eszkimóba, és ahogy nyitom az ajtót, a kereten megállta vagy két ujjnyi szélesen a hó, szóval rendesen be volt fújva. Hólapát, hóseprű, hóasszony elő, eltakarítottam a járdát, megetettem az összes tollasokat, cinyóka meg addigra már rég beszökött. De annyira vacak az idő, hogy megesett rajta a szívem, és egyszer, kivételesen most bent kapott reggelit. Kb. így néz ki a környékünk:

A második alátétkészlet alapját régebbi takaróhuzatok adják. A szabálytalan formájú szívecskéket mostanság sokfelé használják díszként. Előző életükben skótkockás miniszoknyát alakítottak, most a piros-zöld színvilág miatt jól illik a karácsonyi hangulathoz, de a szív motívumok miatt az alátét nemcsak télen használható szerintem. Kiegészítő rajtuk az evőeszköztartó zsebecske. Szabadban, pikniknél előnye, hogy nem kóborolnak el az evőeszközök a fűbe. Piknik nélkül pedig egyszerűen csak egy jópofa kialakítás.  

Karácsonyi ajándéknak készül két szett tányéralátét. A műanyagok randák, a bambuszok elfoszlanak, úgyhogy textil alátéteket terveztem. Két szettet készítek, amelyeknek a két oldala eltérő mintájú, így tulajdonképpen négy variációban használhatóak. Szokás szerint elsősorban maradék anyagokat használtam, lassan kezd is megcsappanni a készlet a rongyosszekrényben  :)  A képen látható változatnak a világosabb oldala ha jól emlékszem régen ágyneműhuzatként funkcionált, a drapp pedig egy lenvászon nadrág volt. A két anyagot összefogva a fehér oldalon sűrű cikk-cakk öltéssel körvonalaztam a virágokat, amik így szép mintát adtak a túloldalon is. A szegőcsíkot már rövidáruban vettem, mert nem volt kedvem vasalni-hajtogatni-illesztgetni a házi változatát. A végeredmény nem is lett rossz. 

Másik nevén pillecukor gyerekkorom nagy kedvence volt, voltak időszakok, hogy minden nap megjelentem érte az alsó tagozatos büfénél. Fehér, rózsaszín, sárga változatban lehetett kapni, és talán mintha kék is rémlene, de ahhoz nem volt bátorságom. Nem normális, ha egy étel kék, na. Nemrég viszont felfedeztem, hogy a mai napig kapható a pillecukor egyik-másik boltban, de szerencsére mai napság már jól megy az önmegartóztatás, és eddig ellen tudtam állni. Ma viszont találtam receptet a házi elkészítéséhez, és ez már sok volt :)

(Forrás:  http://silmamahu.blogspot.com/2010/12/malyvacukor-keszites-hazilag.html)

A mályvacuki két fő alkotóeleme a telített oldatig edzett cukorszirup és a zselatin. Utóbbitól fog megszilárdulni, előbbitől pedig édes lesz, és tartós, ennyi cukortól valószínűleg túlélné a következő atomkatasztrófát is. Az arányok:

• 8 gramm zselatinpor (a 25 grammos zacsinak ugye nagyjából a harmada kell)
• 15 dkg cukor + 1 nagy evőkanál méz
• 0,5 dl víz + 3 evőkanál víz a zselatin feloldásához
• ízesítő: Silmama vaníliát írt, én citrommal csináltam, de ez már csak ízlés és kreativitás kérdése

Az arányokhoz képest én kb. dupla adagot készítettem, felhasználva azt a maradék zacsi zselatint, amit sikerült felkutatni a háztartásban. Első körben felfőzöm a vizet a cukorral, mézzel, ízesítéssel, amíg sűrű szirupot nem kapok. Leveszem a lángról, és egy picit hagyjuk hűlni, amíg elkészül a zselatin, vagyis egy tálkában simára kutyulom a vizet és a port. Egy tálba átöntöm a szirupot, és hozzáadom a zselatint. Habverő legmagasabb fokozatán nekiállok felverni. Ekkor kell rájönni arra, hogy a meleg felvernivaló és a gyorsan mozgatott levegő keresztezéséből hatalmas párafelhő jön létre. Mindenesetre továbbra is kitartóan kell habverőzni. A lélotty kezdeti állapotban nálam halvány barnás színű volt, talán a méz miatt, és az állagában a sziruposság dominált.   

Rövid ideig habverőztem, ekkor sikerült földhöz vágni egy jénait. Én féllábon (naná, hogy mezítláb!), anyu sikítva seprűért. Ekkor kisebb szünet állt be a habverőzésben egy üvegmentesíő sepregetésig. Habverőzés tovább, ahogy Silmama is írta, nagyjából 10 percbe telt, míg a lé elérte a megfelelő állapotot: hófehér lett, és határozottan habos, sőt már fodrokat is megtartott. 

A megszilárduláshoz egy lapos tálat vagy dobozt célszerű elővenni. Az én kedvencem az a tök jó barna műanyag tál, amiben a profitterolt árulják a Sparban. Olyankor szoktam profitterolt venni, mikor már csak pár darab van a tálcán, és általában hozzá is fűzöm a kiszolgálónak, hogy nem szükséges külön műanyagba csomagolnia, elviszem én a tálcán is  :) Eddig hármat szereztem :)  Szóval az edény aljába sütőpapírt terítek, és megolajozom, hogy tuti ne tapadjon rá a pillecukor. Ekkor (naná, még mindig mezítláb)  lépek bele egy kóbor üvegszilánkba. Röpke könnycseppek, és a cukor mehet a hűtőbe, dermedni. Ha elkészült,  csíkokra, majd kockákra vágjuk. Esetleg formákra szaggatjuk, mint a pogit vagy a karácsonyi csillagot. Egy kicsit tapadós lett a végeredmény, úgyhogy porcukorba forgattam, így már teljesen tárolható lett. Fémdobozban, sütőpapír bélésen kapott helyet. 

 A Praktika legutóbbi számában csinos mályvacukorkoszorú is volt, Silmama blogján is látható egy ilyen. Szerintem nálunk nem fogja ezt a nemes sorsot megérni a pille. Az USA-ban egyébként kerti partikon szokták sütögetni, gondolom, a karamellizálódás miatt. Nálunk inkább fondüzésnél szokott előfordulni, na de az már tényleg sok a jóból: pillecukor csokiba mártva.... Ja jut eszembe megjegyezni: nem túl fogyókúrabarát. 
 

A bögre az jó. Kicsi vagy nagy, mintás vagy egyszínű, vidám, morcos, karácsonyos, nyaralós. Porcelán vagy pléh. Fiatalka, vagy régi, törött-ragasztott, kopott mintájú, történetes. Éppen hatvan. Majdnem mindük itt látható.

Nádasdy Ádám: A bögre

 Az ásó megcsendült, félreszaladt

a porcelán vastag fehér hasán,

így lett a bögre. Nem volt mélyen,

és még csak nem is szemét között:

a tiszta földben állt, színültig telve

humusszal,- talán ez volt a szemét,

a répahéj, papír, konzervdoboz,

a terpentines rongy átlényegült,

természetessé váltak, ő maradt egyedül

civilizált, gömbölyű peremű,

kemény, romolhatatlan, dagadt és

mosolygó. A füle szerencsére letört,

fonott füle lehetett, nagy, cikornyás.

Ha kávézom, dédelgeti a hőt,

csak én és csak kávét iszom belőle,

naponta háromszor, huszonnyolc éve

(ha helyzet van, akkor négy-ötször is).

A gyerek persze rögtön odajött,

ő tisztogatta le, régészeti

oktatásban is részesült azonnal.

Később azt meséltem a lányaimnak,

hogy egy giliszta lakott a belsejében.

 

Igazából ezekbe a koszorúkba most nem öltem túl nagy munkát. A piros szalagos a tavalyról megmaradt adventi koszorú, amit néhány rágombostűzött új potpourri dísszel felfrissítettünk. A másik koszorú a saját szobámba fog kerülni, ez egy kisebb példány. Csak a gyertyákat kellett megvásárolnom, otthon volt szalma alap és a már említett potpourri is. Szalagból jobban örültem volna egy élénkebb pirosnak, bordónak vagy akár narancssárgának, ezzel a rózsaszínnel kissé barokkos lett, de sajna most csak ez volt kéznél. Még fontolóra veszem, hogy talán szerzek hozzá inkább egy széles piros szalagot, amit úgy tekerek rá, hogy mindenhol fedje a szalmát.  

A katolikus liturgiának megfelelő gyertyaválasztás lett volna a 3 lila + 1 rózsaszín (és az eltérő színű gyertya a harmadik vasárnapé, nem a negyediké, mint sokan gondolják), mai napság viszont az adventi koszorú nem annyira vallásos jelkép az otthonokban, mint amennyire dekoráció. A legtöbben mégis tudják, hogy a keresztény kultúrkörben mit jelképeznek a gyertyák, mit jelent az adventi várakozás, ezért szerintem megengedhető, hogy szabadon válasszuk meg a gyertyák színét, akár 3+1, akár négy egyforma, vagy mind a négy különböző. A lényegük nem a színükben van...

És még egy nagyon szép érdekesség az adventtel kapcsolatban a Magyar Katolikus Lexikonból:

Ó-antifónák: az ádventi idő utolsó hetén (dec. 17-23.) a vesperásban énekelt Magnificat-antifónák, melyek a Megváltó utáni vágyakozást fejezik ki. - Az ~ a →gregorián ének legszebb darabjai közé tartoznak. A latinban: O Sapientia (Ó Bölcsesség), O Adonai (Ó Adonáj), O Radix Iesse (Ó Jessze gyökere), O Clavis David (Ó Dávid kulcsa), O Oriens (Ó Napkelet), O Rex Gentium (Ó Nemzetek Királya), O Emmanuel. Nevük a kezdő „Ó” indulatszóból ered. A megszólítások az ÓSz-ből valók, de mindegyik az üdvözítő Jézusnak szól. **

A siklósnagyfalui játszóházas klub résztvevői készítették ezt a mutatós mesevárost az ablakra.  Tekintettel a közelgő télre, a házikók már mind vastagon havasak, irigylem is tájat nagyon, ide is eshetne már olyan szép dunyhavastag réteg, mint a papírházikókon van. Szerintem egy ilyen város bármelyik gyerek ablakában jól mutat, elkészíteni is könnyű, és be is lehet vonni a csemetét a munkába. A siklósnagyfalui klubban ők közreműködtek az elkészítésében:

Téli délutánok kedvelt rágcsája lehet ez a gyors és finom süti. Az alaptészta fűszerezése és a feltét az évszakok és idénygyümölcsök szerint változhat. Ebben a téli variációban a jellegzetes "karácsonyi fűszerek" főszerepelnek: szegfűszeg és fahéj, a tetejére pedig a tegnap meghámozott narancsok, mandarinok kandírozott héja került. Kevertem hozzá még aszalt cseresznyét (nyáron készítette a nagyim, és mivel csak én eszem, ezért még rengeteg van belőle) és természetesen diót, amit minden hasonló kekszfélébe bele lehet nyomkodni. Tömérdek lehetséges variáció van még azonban, hogy csak a népszerűbbeket említsem: vanília, rum, kakaó mint tésztafűszer, feltétnek pedig pl mazsola és almaszeletek. 
 

• 1 kg liszt
• 1 élesztő
• 1 tojás
• 2 tk só
• csipet cukor az élesztőhöz
• 4 ek cukor (vagy megfelelő arányban édesítő, én most cukor helyett a nyáron eltett pitypangmézet használtam, 4 ek-al, bár ez kevesebb cukrot jelent)
• 3,5 dl tej
• fűszerek: őrölt fahéj, szegfűszeg ízlés szerint
• darálatlan dió
• kandírozott gyümölcsök vagy házilag kandírozott narancs- vagy citromhéj

Az élesztőt a szokásos módon (kevés meleg tej, csipet cukor) felfuttatjuk, majd a liszttel, cukorral, tojással, tejjel és fűszerekkel kelt tésztát készítünk. A tejet is mindig kézmelegen vagy annál hajszálnyit melegebben tegyük a tésztába, mert a finom meleg környezet elősegíti az élesztő munkáját. Ha nincs hideg a szobában, akkor fél óra/óra alatt megkel. Ezután féltenyérnyi lapos korongokat tapicskolunk a tésztából, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és megpakoljuk a tetejét minden földi jóval. 200 fokra előmelegített sütőben kb 15 perc alatt halványbarnára sütjük. Nekem az jött be legjobban, hogy a tepsit alulról a 2. szintre helyezve az elektromos tűzhelyben felülről sütöttem.

Fogyasztáshoz ajánlott ital: gyerekeknek tej, vagy egy kellemes tea, felnőtteknek forralt bor :)