Csak két napja, hogy kiraktam az etetőket az itató mellé, gondoltam, még úgyis jó idő, mire ideszoknak, addig is legalább megszokják a látványt, meg a lehetőséget, ezért csak pár szem szotyit tettem bele. A cinkék viszont már másnap megtalálták az etetőt, és csórogatták belőle a magokat. Talán tudták, hogy itt minden évben finomságokkal szokták várni őket, ezért időnként leellenőrizték a helyet  :)  Szóval már jönnek is az ide-oda röpködő bátortalanabbak, és a bátrabbak is, akik már a diófán felkalapálják a zsákmányukat. Sőt, egyiküknek megtetszett az erkély egyik korlátjába tömködött, és belekövesedett rongydarab (betömtük már jó régen, hogy a befolyó víztől el ne rozsdásodjon), és gondolta, az neki kell, kikalapálja onnan, ha a fene fenét is.... Szóval zengett a ház  :)

Sajna most nincs itthon a fényképező, de amint lesz egy, megörökítem őket :)

Kányádi Sándor: Madáretető

Cinkék, cinegék, feketerigók,
megosztom veletek e fél cipót,
megosztom az én olyan-amilyen
énekem-szerzett kenyerem.

Csettegess, rigóm, járd a kerteket,
jöjjetek, csókák, varjak, verebek:
vendégül látok minden itt maradt,
velünk telelő madarat.

Terítve már patyolat abroszom,
kenyeremet elétek morzsolom.
Nem várok érte, nem kell félnetek,
ordas télben ujjongó éneket.

Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
akkor zendüljön a ti hangotok,
hírrel hirdetve, hogy az emberek
télen se voltak embertelenek.