Háromdinnyés a mi nemességünk, ami talán még a hétszilvafást sem közelíti meg :) Ez utóbbi pedig már így is igen szegény: a  nagyon csekély birtoku, szegény s e mellett gyakran dölyfös nemes ember gúnyneve volt ez (különösen Erdélyben).

Kedvencemnek április végén jutott eszébe, hogy miért is ne palántálnánk dinnyét a kertbe? Mostanra pedig lassan beérik az ötlet. Megkerestük a nagyobbra nőddögélt palántákat, ami nem volt könnyű. Bevallom őszintén, és picinkét szégyenkezve, hogy bizony összetévesztettem őket a szomszédos uborkákkal. Azzal a kovászolni valóval. Levélről legalábbis. Mostanra viszont ujjbegynyitől csecsemőfejig terjedő méretekkel dicsekedhetnek a rajtuk fejlődő görögdinnyéink. A három tövön összeszámláltunk összesesen legalább 10-12-t, de szerintem lesz még rajta. 

Szinte megható egyébként, ahogy a Pallasban írtak róla, vagy 120 éve:

A görög D. (Cucumis Citrullus L. Citrullus vulgaris Schrad., anguria, arbuza) szintén ¤, de a levele nagyon szabdalt, gyümölcse legtöbbnyire gömbölyü, egész 10-15 kg. sulyu, kemény héju, sima sötétzöld v. halavánnyal habos, csillagfoltos. A belseje magyar nemzeti szinü; a héja legkivül zöld, azután fehér, a husa szép piros, ritkábban sárgás v. fehér (albinismus), nagyon kedves hűsítő izü. Magva fekete, vagy mint a gyászlevélboríték fehér és fekete szélü. Hazája Afrika és K.-India.

 Budai Zolka: Dinnyepiac

„Mi az eredete annak a hiedelemnek, hogy a gólya és a gyermekáldás egymással összefüggnek?” 


A fehér gólya (Ciconia ciconia) és a gyermekszületés sok nép kultúrájában összefonódott egymással, még olyan országokban is, ahol egyébként ritka a hosszú csőrű vándormadár. Az, hogy pontosan mikor és hol keletkezett a gólyamese, nem tökéletesen ismert, hátteréről azonban vannak ismereteink.

A gólya költöző madár, ősszel elhagyja Európát, és Afrikában telel. Március végén-április elején tér vissza, ezért más vándormadarakkal együtt a tavasz hírnökének is tekintik. Hazatérése nagyjából kilenc hónappal a nyári napforduló (június 21.) utánra esik, ez a pogány ünnep a termékenységet, házasságot élteti, sok gyermek fogant ezidőtájt. A gólya érkezése tehát sokszor egybeesett a kisbaba érkezésével, és a fejekben összekapcsolódott a két esemény.

Bár a gólyapárok nem telelnek együtt, előszeretettel térnek vissza régi fészkükhöz, és így a hímek és nőstények újra egy párt alkotnak. Ez a „látszólagos” házastársi hűség valamint az, hogy a gólyák még akkor is gondoskodnak fiókáikról, amikor azok már tudnak repülni, megerősítette a fejekben a gólya és az ember családi életének párhuzamba állítását.

Egy másik legenda szerint a még meg nem született gyermekek lelke vizes területek, tavak, lápok, mocsarak fölött lebeg. Mivel a gólyák gyakran repülnek ilyen helyekre, kialakult az a vélekedés, hogy visszatérve magukkal hoznak néhány születendő lelket.  

(Bíró Zsuzsa)

 A gyerekversekre és mondókákra visszatérve... Mivel a gólyának nincs énekhangja, csak mechanikus hangot tud kiadni (csőrének összecsapkodását nevezzük kelepelésnek) ezért nem is olyan könnyű hangutánzó szövegeket találni hozzá. Ha visszagondolok a jó régen volt irodalomóráimra, hangutánzó helyett inkább hangfestőnek nevezném. Vagyishogy a mondóka ritmusa olyan monoton, hogy emlékeztet a gólya kelepelésére. 

 A fehér gólya (Ciconia Ciconia)

A Pallas Nagy Lexikona, ami egyik legkedvesebb forrásom, a gólyáról sajnos csak általánosságban ír néhány sort: kb. annyit tudunk meg belőle, hogy gázlómadár, és békákat, hüllőket vadászik. Annál jobb forrás madarak tekintetében Herman Ottó. A madarak hasznáról és káráról írt könyvéből rögvest megtudjuk, hogy a gólya népi nevei a czakó, eszterág, gagó és koszta. Külseje közismert: jó gázlómadárhoz méltóan lába és nyaka hosszú, ez a táplálkozási módja miatt van így. Hosszú csőre piros, a fiataloké viszont még fekete. Tollai piszkosfehérek, kivéve az evezőtollakat, amelyek feketék. 

Még a legkisebbek is tudják, hogy a gólya fészket épít. Általában villanyoszlopra, néha régi kéményre vagy más oszlopra, de Harkányban az egyik templom tornya tövében is van egy fészek. Hogy mi tartja ott, azt nem tudom, mert kb. 30-40 centis párkányon állhat az egész, de azért összkomfortos, szép méretes építmény. A gólyafészek általában ugyanis nagyjából egy méter átmérőjű. Valahol Dabasról Jászberény felé egy félreeső falucskában láttam egyszer egy legalább másfél méter átmérőjűt, na az úgy nézett ki, mintha többgenerációsra készült volna. Az öregebb fészkek inkább a magasságukkal hódítanak. A benne lakó párok évről évre hozzátesznek pár szál gallyat, kipótolják, tatarozzák, hosszú idő alatt pedig egész nagyra is megnöveszthetik, állítólag akár többszáz kilósra is. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy mire építettek, mielőtt az emberek felkínálták volna nekik a kéményeket, pláne a villanyoszlopokat.

Nyár közepére a tojásokból rég kisgólyák lettek, a kisgólyákból pedig lelkesen szárnypróbálgató fiatalok. A szülők egyike-másika lassan kiszorul a fészekből, főleg, ahol kettőnél több csemetét sikerült felnevelni. Szerencse a szerencsételenségben, hogy az idei árvizes hetek miatt legalább a gázlómadaraink jól érezték magukat: termett nekik a sok sekélyesben és talajvizes tócsában rengeteg béka, kígyó, apróhal.

A gólyák családi életéről, tojásokról, kiscsibékről nem írok, mert rengeteg gólyafigyelő webkamera van már kirakva mindenfelé, ahol nyomon lehet követni az életüket. Gondolok itt a hazaiakra, például a jól ismert nagyhalászi és darányi kamerákra, de érdemes rákeresni külföldiekre is. Főleg, mert sok van, ami nem 5 másodperces frissítéssel, hanem élőben, folyamatos képpel kényezteti el az érdeklődőket. Ami azért jobb a mi megoldásunknál, na. Ez a gyűjtőoldal jópár német, cseh, lengyel és néhány svájci, sőt magyar kamera linkjét tartalmazza. Fontos és hasznos információ, hogy a videók milyen felületet használnak, és milyen gyakorisággal frissítik a képet.

 http://www.bocianyonline.pl/kamery_en.html

A gólyákról, mint fentebb már említődött, Herman Ottó írt gyönyörűeket, főleg azért is szépek ezek, mert ugyanabban a korszakban élt (1835-1914), amikor a Pallast, legrajongottabb lexikonomat összeállították (1893-1900). Akkoriban más volt a magyar nyelv, olyan, amire manapság azt mondjuk "ízes beszéd", és még humoros is. Végezetül tehát egy röpke idézet tőle a gólyák életmódjáról, illetve káráról és hasznáról:

Begyét megrakja mindennel, a mi él s a mit bekaphat, a kis szöcskén kezdve a termetes kigyóig. De hát éppen ez a baj: bekapja a földön fészkelõ hasznos kis madár porontyait is, a mivel bizony kárt is teszen és napjainkban sok a vadászember, a ki fészekrablásáért keményen megszólja a gólyát, - itt-ott bizony már fütyül is feléje a puska golyója, sörétje. Szent madárnak tették, tudjuk pedig, hogy "minden szentnek maga felé hajlik a keze", a szent gólyának meg a csõre. No de itt is az az igazság, hogy tovább tart a bogárszedés, mint a többi, a mi aztán a gólya javára lesz irva. Azután pedig befogadtuk õsi soron szeretetünkbe - bajos ám azt onnan kizavarni! 

Nagy Bandó András: Nyolc pók

Templom mellett paplak van,
paplakban nyolc ablak van.
Nyolc pók él a paplakban,
nyolc hálóban, ablakban.
Nyolc ablakban háló van,
nyolc pók vár a hálóban.
Nyáridőben ott lógnak,
egy éve is ott voltak.
Pókhálók az ablakban,
nincs is légy a paplakban.

Előrebocsátva: nem szeretem a pókokat. Valahogy nem természetes, hogy valaminek ennyi lába, pláne szeme legyen. Pláne, ha szőrös is. Habár érdekes: a százlábúval, hernyókkal semmi bajom. Na de az ezerlábú már megintcsak... De ettől függetlenül szívesen elismerem, hogy némelyikük egyszerűen gyönyörű. A kellő távolságból.

A darázspók is ilyen. Két éve a kerti tó mellett több is megtelepedett, mint később olvastam, állítólag szeretik a csoportos életmódot. Sajnos idén egyet sem láttam a bokraimban. Pedig ő az a fajta, akit nem bántanék. A csinossága miatt, meg azért is, mert elég ijesztően néz ki, jó nagy, és nem szívesen nyúlnék hozzá. 

Pár napja kirándulás közben viszont majdnem belenyúltam egybe, aztán viszont mindenképp igyekeztünk egy-két értékelhető fotót varázsolni őhölgységéről. Ugyanis hölgy volt, ez a méretéből bizonyos. A hím kb. 2,8 cm hosszú, a nőstény 6,5-7,5 cm, tehát duplája-triplája a fiúknak. Na, ez jó nagy volt, mint a fél tenyerem. De szerintem azért ő is megijedt tőlem, mert azonnal úgy helyezkedett, hogy takarásban legyen. Vagy csak nem bírja a paparazzikat?

Vagy zargatva érezte magát a kamillázásban. Hálót nem láttam a környékén, talán épp akkor állt volna neki a nagy munkának. A hálója ugyanis nagyon jellegzetes, ha a pókot nem is látni (ami egyébként szintén nagyon könnyen felismerhető) a hálóról akkor is azonnal tudni, hogy az egy darázspók lakhelye. Terjedelmes palotája közepére mindig készít egy hosszú csíknyi cikk-cakk alakban sűrűn beszőtt területet. Maga a pók (Argiope bruennichi) a potroháról kapta a nevét, ami fekete-sárga-fehér csíkos, valóban darázsszerű a mintája. Persze a dereka is pont olyan karcsú. A vonalkás mintája ellenére a keresztespókok családjába tartozik. Azt nem tudom, hogy milyet csíp, de nem is szeretném kipróbálni. Na jó, harapása. Mert azt tudom, hogy a pókok nem csípnek, hanem harapnak. De tudtommal Magyarországon egyetlen mérges csípésű pókfaj sem él. Kivéve, ha nem jut nekik legyecske...

Hááát, reklám vagy sem, itt most sok-sok dícsérő szó fog következni. Dabas (Dabas, Sári és Gyón településekből áll) a helyi kezdeményezéseknek és a polgármester hozzáállásának köszönhetően igencsak szép egy település. Sajna a város honlaprjáról a helyi nevezetességek közül kimaradt a dabasi vásártér. A vásárteret körberkerítő kerítéseket pár éve újították fel, és egy nagyon jó ötletet használtak fel: régi fényképeket gyűjtöttek össze a generációk óta helybéli családoktól, családokról. Ezek a felnagyított fotók törik meg a kerítés vonalát, és egyben még szórakoztatással, érdekességgel is szolgálnak. Ráadásul nagyon jól illenek a vásári napok hangulatához. 

Minden hónap második vasárnapján tartják a helyi vásárt. Ez három különböző részből áll: egyik oldalon a szokásos "modern" vásárosok ruhákkal, cipőkkel, édességgel, és persze az ételes standokkal. Középen egy kisebb sávban a bolhapiac, az "ócskások". És leghátul, külön kerítéssel leválasztva az állatvásár. Nekem ez a legérdekesebb, mert sokkal másabb, mint a pécsi. Pécsen egy kisállatos utca van, főleg kutyákat, macskákat kínálnak vagy eladásra, vagy befogadásra, de vannak még nyuszik, papagájok, stb is. Ja, és egyszer láttam egy gyönyörű pávát is :) Dabason viszont nagyállat vásár van: rengeteg ló mindenféle méretben és változatban, juhok, disznók, kecskék, szarvasmarhák, és persze minden hozzájuk tartozó felszerelés, szerszám, lovaskocsik. Néha még műsor is van, mint a Magyar Vándorban a "folklórshow": amikor a lótartó cigányok alkusznak az állatokra, ilyenkor általában kisebb tömeg állja őket félkörbe. Alku közben a felek egymás tenyerébe csapkodnak, például azt mondja az egyik: "Adsz érte kétszázat!" és belecsap a másik kezébe. Az persze általában nem fogadja el az árat. Elsőre semmiképpen sem, mert az alku a vásározós kultúra része, sőt elvárt, kötelező elem. Alkudni márpedig kell. A másik tehát belecsap az ajánlattevő markába, miközben például ilyet szól: "Úgy haljon meg anyám, ha kétszázat adok érte!". Aztán általában ő ajánlja a következő árat. És végül vagy megegyeznek, vagy nem. Nagyon érdekes látvány, és szórakoztató, mert nagyon vicceseket is tudnak mondani, ahogy megesküsznek, hogy annyit márpedig nem adnak. Talán egyszer még videófelvételem is lesz róla, ki tudja  :)

Szóval onnan indultam, hogy mennyire szép a vásártér kerítése, és hogy a szép, kulturált hozzáállásból több önkormányzat is tanulhatna itt, ahol én lakom. Lefotóztam a régi fényképes jeleneteket, alatta ott szerepel, hogy honnan származnak. Az első képen ott feljebb, a vásártér területe is látható, háttérben a Kossuth Zsuzsanna középiskola, tetején a távcsőkupolával. (Néhány képen sajnos tükröződik az üveg, a fotó idején elég rossz szögből kapta a napot.)

Reményik Sándor:

A megfoghatatlan szól a poétához

Ne nyúlj hozzám...
A Hangulat vagyok.
Isten szívéről most szakadtam le,
Most lépte át lebegő, lenge léptem
Az örökkévalóság küszöbét.
Tündér-ruhámon őszi harmat csillan,
A szárnyam arany szitakötő-szárny.
Jövök és megérintlek.
De te ne illess bütykös ujjaiddal,
S durva karoddal magadhoz ne ránts.
Vagy lásd, ha megölelsz:
Az árnyékom árnyékát öleled.
 

A fenti versnek itt csak egy részlete látható, de olyan megragadó már ez a részlet is, hogy szívből tudom ajánlani mindenkinek, hogy végigolvassa. Általában gyerekverseket és mondókákat, meséket szoktam összegyűjteni, és ilyen is lesz még ebben a cikkben, ráadásul hangutánzó is, mint ahogy a madárhangos sorozatban szokott lenni  -  de ez a versrészlet annyira megfogott, hogy nem hagyhattam ki rögtön az elejéről...

Ma fotóztam néhány gyönyörűt a kerti tóhoz költözött szitakötőkről. Csak kevés van, gondolom, ilyen kis vízfelület nem tudja sokukat eltartani. A nagyobb testű laposhasú vagy közönséges acsából minden évben egy, legfeljebb két párt látok a tavacska közelében, a légivadászokból viszont jóval többet. Most úgy nagyjából 10-12-t találtam egyszerre, de volt olyan év is, amikor tömegestül lepték el a tóparti virágokat. Sajnos azt, hogy pontosan milyen fajtájúak azon belül, hogy légivadász, azt nem tudom megállapítan, olyan nagyon hasonlítanak egymásra az egyes típusok. 

Sajnos a képek egy része talán nem tökéletes, mert némelyiket telefonnal fotóztam, például a légivadászokról nem olyan tökéletes a kép, hiszen olyan picikék. Én csak kék gombostűknek szoktam nevezni őket. De érdekes, hogy ha az ember óvatosan közelíti meg őket, a hátuk irányából, akkor nagyon finoman meg is lehet őket simogatni!  :)  Sajnos a sokkal szebb acsával ezt már nem lehet megcsinálni. Őket viszont egészen könnyű fotózni, nem kell üldözni őket a kerten keresztül. Ugyanis a szitakötők egytől egyig ragadozók: más kisebb rovarokkal táplálkoznak. Az acsák szeretnek kinézni maguknak egy fix leshelyet, ahonnan ugyan elröppennek időnként vadászni egy kört, vagy ha megijednek, de egy perc múlva már vissza is szállnak ugyanoda. Így a leshelyüket kifigyelve könnyű lekapni őket. Sajna, mosolyogni még felszólításra sem szoktak. 

Mindig begyűjtöm az állatok népi elnevezéseit is, mert sokkal szebben szoktak szólni, mint a hivatalos verziók. Habár a szitakötő már önmagában is szép, ráadásul a az acsák latin neve Libellula, és ez is nagyon jól hangzik. De azért álljon itt néhány változat (szokás szerint a Pallastól idézve): "tagjait hazánk különböző vidékein más-más névvel jelölik: acsa, anyalégy, csúzó-őrző, fátyolka, hosszas pille, kigyópásztor, kigyóőrző, ördöglova, szitaszövő, üveges, vizi borju, vizi leány, vizi pásztor, vizi pille."

Ez az utolsó kép egy tavalyi felvétel. Teljesen véletlenül sikerült kifognom egy olyan alkalmat, amikor a frissen kibújt szitaköti (egy nőstény acsa) a még gyűrött szárnyait szárítgatta a napon. Nagyon nyugodt volt, nem is próbált menekülni, amikor közelítettem felé, és készségesen modellt állt néhány kép erejéig. A fotó megtalálható még az MME baranyai csoportjának a honlapján, örültem ám nagyon, hogy nekik is tetszett. 

Kányádi Sándor: Szitakötő tánca   

Zurrogó-zirregő 
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

Mentovics Éva: Butácska szitakötő

Tó partján, a nádas mellett
kecses szitakötő lány
nézi magát víz tükrében:
- Az arcocskám halovány.

Hogyan fogok sápadt arccal
legényeknek tetszeni?
Hogy az orcám rózsás legyen,
mihez tudnék kezdeni?

Béka úrfi meghallotta
szitakötőnk bánatát,
tavirózsán ringatózva
jó hangosan így kiált:

- Repülj hozzám szép leányzó,
Megoldom én a gondod!
Olyant súgok a füledbe,
belépirul az arcod.

Szitakötőnk mit sem sejtve
repült is a békához,
ki eközben egy szalvétát
kötözött a nyakához.

- Repülj, kedves szitakötő!
Szállj ide a nyelvemre!
S olyant súgok, hogy elpirulsz -
szólt a béka nevetve.

A kis csacska szitakötő
leszállt békánk nyelvére,
s béka úrfi jó étvággyal
be is kapta ebédre.

Falun lakva nagyon könnyű hozzájutni a friss házi tejhez, mi több, a "tejes néni" személyesen hozza házhoz a reggeli fejésből való, még meleg tejecskét.  Nagyjából két naponta két liter szisztémában. Ennek a finomságnak a sorsa aztán attól függ, hogy épp akkor mennyire vagyunk tejfalánkok. Ha süteménybe kell, akkor még kevés is, de olyan is volt már, hogy akár 4-5 liter tej is felgyűlty a hűtőben. Ilyenkor érdemes gondolkodni azon, hogy valamilyen további tejterméket állítsunk elő belőle. 

Előre bocsátom, hogy aki ijedős, az most kapjon a szívéhez, és ne később botránkozzon meg: forralatlan tejről van szó. Csupáncsak tehénmelegen jön a tejestől, és itthon sem forraljuk, mert egyszerűen nem szeretjük az ízét. Mi több, nekem konkrétan hányingerem van tőle, egyszerűen nem tudom úgy meginni. Viszont teljes mértékben megbízunk a termelőben: jó tíz év alatt, amióta szállít hozzánk, semmi panasz nem volt tejecskére. 

Szóval most jön a technikai része a megmaradt tej felhasználásának. Hogy miket lehet belőle készíteni, az elsősorban mennyiség kérdése:

• aludttej
• tejszín 
• tejföl
• tejsavó
• túró
• kefír
• joghurt
• vaj

 
Az aludttej és társai

Az első számú tennivaló minden esetben ez: végy egy köcsögöt (népművészeti cserépedényt) és borítsd bele a lehetőleg minél zsírosabb tejet. Itt most elsősorban házi tejről van szó, mert boltit nagyon ritkán használunk. Abból gondolom a 3,5-ös a lehető legjobb, hogy ennél soványabb tej fog-e aludni, azt nem tudom. A köcsögöt lazán fedjük le valamivel, csak azért, hogy semmi se potyogjon bele, és állítsuk meleg helyre. Télen nálunk ez mindig a radiátoron van, így nyáron vagy egy napos ablakba tesszük, vagy kivárjuk, amíg kicsit hidegebb helyen állva készül el. Persze, így tovább tart. A hőmérséklettől függően 2-3 nap alatt elkészül az aludttej. Azt viszont sokan nem szokták tudni, hogy ennek is rétegei vannak. A tejben lévő zsír ugyanis könnyebb a vízrészecskéknél, ezért a köcsögben a legfelső, legzsírosabb réteg lesz a tejszín, alatta a következő réteg a tejföl, az alatt, kicsit a kicsit még pezsgő ízű valódi aludttej, legalul valamennyi tiszta savó. Minél gazdagabb volt a tej, annál kevesebb a savó. 

Ezek az alkotórészek, ha kanállal külön-külön lemerjük őket poharakba, máris felhasználhatóak/fogyaszthatóak. Persze nem olyan az ízük igazán, mint amit a boltitól megszokhattunk, de ez természetes. 

Felülről lefelé haladva vegyük először a tejszínt. Natúr állapotban például szószokhoz lehet keverni ugye, de ha kézbe kapjuk a habverőt, akkor a házi tejszínből is nagyszerű tejszínhabot lehet verni. És ha nem hagyjuk itt abba a dolgot, hanem kitartóan tovább habverőzzük, akkor a maradék víz is ki fog csapódni a tejszínből, és végül létrejön a vaj (ez, ugye, az úgynevezett köpülés). Először kis göböcökre esik szét a tejszínhabunk, aztán már lassan a vizet is le lehet önteni a vajról, konyharuhán alaposan ki kell rázogatni, amíg össze nem áll, és máris fogyasztható. Hogy hűtőhidegen mennyire kenhető, az a megmaradt víztartalmától függ: minél több vizet sikerül kikényszeríteni belőle, annál könnyebben lehet majd kenni (annál magasabb lesz a tiszta zsírtartalma). Aztán akár ezt is lehet kikeverni mindenféle fűszervajakká, ez már csak fantázia kérdése. 

A tejfölt tejfölként lehet hasznosítani, természetesen. Az aludttej tökéletes reggelire szerintem, akár belekevert müzlivel, magokkal, akár anélkül, vagy egy szelet pirítóssal csak simán. Fel lehet turmixolni lélottyosabb gyömölcsökkel vagy darabos lekvárokkal, esetleg befőttel: a joghurthoz hasonló, de savanyúbb, csípősen pezsgő ízű finomság lesz belőle.

A savó akár önmagában, akár némi gyümölcsléve felöntve nagyon jó nyári szomjoltó ital. De a házi szépészetben is lehet használni: fürdőbe öntve és arcmosáshoz használva állítólag nagyon jót tesz a bőrnek. Gondolom, mint a gyümölcsök is, amit házi szépítkezéshez ajánlanak, a savasságával letisztítja az elhalt hámsejtecskéket. Igazából ezt még nem próbáltam. 

Házi joghurt és kefír

Ezek már nem az aludttej melléktermékei, hanem önállóan kell készíteni őket. A lényege mindkettőnek ugyanaz. A tejet felmelegítjük, de nem forraljuk. Mennyiségtől függően teszünk bele egy kevés cukrot, mondjuk literenként 1-2 csapott evőkanállal. Levéve a tűzről ezt is köcsögbe öntjük, és belekavargatunk egy kisdoboznyi natúr joghurtot vagy kefírt, attól függően, hogy mit akarunk készíteni belőle. Mert ugye a joghurt például tejből és joghurtkultúrából készül, amihez viszont ténylegesen a kultúrára nincs szükségünk. Mint reklámok tömkelege ontja ránk naponta: a joghurtban még kismillió élő baktérium van, akik szépen elkezdik majd átalakítani a lakásul adott tejet joghurttá. Nekünk nincs más teendőnk, mint újra csak egyenletes, finom meleg helyen tárolni a köcsögöt, és várni úgy 12 órát, hogy besűrűsödjön. Először édeskés lesz az íze, az állaga pedig sűrű tejszínre fog emlékeztetni, de minél tovább várunk, annál savanykásabb lesz. Én arra tippelek, hogy azért, mert elfogy a tejből a bacik ételéül szolgáló cukor. 

A kefírrel ugyanígy kell eljárni, de igazából azt még nem készítettünk itthon. Ám ami késik, nem múlik. Érdemes még gondolni erre: nem kell folyton bolti joghurtot és kefírt venni, hogy elkészíthessük a házit. Épp elég, ha a kész háziból félreteszünk egy fél pohárkával, amit fel lehet használni a következő adag tejnél. 

A kész joghurt önmagában is nagyon finom, de a legjobb gyömölcsökkel feldobva. Darabosan vagy összeturmixolva, az szinte mindegy. Az én hirtelen megoldásom most darabos meggyeket bőven tartalmazó házi lekvár belekverése volt, plusz cukor egy szál sem került bele. Isteni lett. 

Cserpes Sajtműhely

Aki nem akar időt/energiát szánni a házi elkészítésre, annak nagyon lelkesen ajánlom a Cserpes Sajtműhely termékeit. Habár azt hiszem, a honlapjuk nem teljesen friss, mert én pl. Gyömrőn vásároltam a feketeribizkés joghurtjukból, és a honlapon se Gyömrő, se a joghurt nincs megemlítve...

http://cserpessajtmuhely.hu/

Még márciusban készítettük el egy nyolcadikos osztállyal az itt látható teatasakokkal díszített üdvözlőkártyákat. A kártyák több részből állnak, az én feladatom a dekorálásban való segítés volt. Miután a külső virágdíszítés elkészült, a félbehajtott A/4-es lapok belsejébe a gyerekek beragasztottak egy fogalmazást az anyukájukról, amit előzőleg Anca kijavított helyesírásilag, és kinyomtatott. 

A dekorációról, vagyis a külső hajtogatott mintákról akkor. Kivágott teástasakokból készültek, mégpedig jó sokból. A 18 gyerekre nagyjából így nézett ki az anyagszükséglet:

• fejenként egy-egy 8 elemből álló virágminta (bár volt, aki kettőt is csinált) = 144
• fejenként 6 darab levél = 108
• fejenként 30-40 darab egyforma tasak a kerethez = 540 - 720 darab
• összesen kb 900-1000 teástasakot használtunk el

A virág hajtogatásmintáját igen-igen egyszerűre vettem, mivel tudom, hogy egyrészt, aki nem szokott hajtogatni, annak igencsak nehezen mennek az ilyen apró mozdulatok, másrészt tudom, hogy vannak az osztályban, akiknek nehezen megy a térlátás, és nem értik a hajtások irányát, szögét. Épp ezért a teljese hajtogatási folyamat mindössze négy egyszerű fázisból áll. A virágok szirmát az alsó képen ábrázoltam, a levelek pedig csupán abból állnak, hogy be kell hajtani a sarkukat a hosszanti középvonalhoz.

Az alábbi képeken az origamizó osztály néhány tagja látható, miközben épp a leveleket gyártják, alatta pedig néhány minta a félkész/készülő üdvözlőkártyákból. Amint az látható is rajtuk, gyakorlatilag nincs két egyforma. Ez azzal érhető el, hogy persze nem is tudtam volna mindenkinek egyforma tasakokat biztosítani, mert ahhoz rengeteg kellett volna egy-egy fajtából. Másrészt pedig egyetlen tasakpapírból is négy különféle mintázatú virágot lehet kihozni attól függően, hogy az egyes lépésekben melyik sarkokat hajtjuk fel. Ez pedig összességében nagyon változatos eredményeket hoz, de mellette én is arra biztattam a gyerekeket, hogy a virág és a levelek elhelyezésében bátran éljék ki a kreativitásukat. 
 

Miket nem lehet gyártani házilag, az elképesztő  :)  De tényleg. Nemrég találtam több helyen is a neten hamis méz készítéséhez receptet. Ezek mind pitypangmézek, de elhatároztam, hogy amint szezonja lesz, készítek bodzából is, de lehet, hogy akácból is. Nem önajnározásból mondom (na jó, csak szimplán dicsekvésből :) de isteni finom lett a végeredmény! Nagyon megéri kipróbálni. 

Először is azonban szögezzük le, hogy ez úgy hamis méz, mint pl, ahogy a sütikre mondjuk, hogy hamis rétes, hamis gesztenyés, nem pedig úgy, mint ahogy a borra mondjuk (jó okkal lesajnálóan), hogy hamis, hamisított. Szóval hogy még véletlen sem akarom az igaziság látszatát kelteni. 

A dolog lényege, hogy hasonló szorgosnak kell lenni, mint a méhecskék. Először is az ember fogja a kosarát, és elmegy pitypangot szedni, amennyit csak tud. Ilyenidőtájt már rengeteg van belőle, és kevés olyan vidám dolog van (szerintem), mint ránézni egy hatalmas, örömsárga virágmezőre. Szokásos figyelmeztetések: ne szedd forgalmas út vagy nagyváros tőszomszédságában, mert lehet, hogy többet ártasz vele, mint használsz, ki tudja, hogy mit szívott már magába szegény növény. Menjünk ki a természetbe, erdőmentén réteken sok van, főleg, ha rendszeresen kaszálják, mert akkor hamar ki tudja dugni a fejét az őt elnyomó gazok közül a pitypang. Érdemes szatyor helyett kosárba gyűjteni inkább, akkor nem fülled be az alja, és egy kicsivel tovább eláll a feldolgozásig. Ne gondoljunk itt nagy dolgokra, legfeljebb egy-két óra különbségről lehet szó. Ha leszedték, a pitypang ugyanis hamar elkezdi összezárni a szirmait, és akkor már nem ugyanolyan hatásfokkal lehet kifőzni belőle a finom ízt, illatot és a színeket. Ja, és vannak a virágok közt néha furák is, mint például itt a képen: lehet látni, hogy a száruk összenőtt. Néha az is előferdül, hogy egy száron két virágfej ül. 

Hazaérve erősen ajánlott azonnal nekikezdeni a befőzésnek. A virágok szárát egyenként tőből le kell vágni, csak a virágfejeket használjuk fel. A szára ugyanis keserű a benne lévő tejtől, és virágpor sem igen van benne természetesen. Ez megintcsak úgy van, mint a medvehagymánál is volt: kulimunka. Másfél óra szedéssel és két óra vagdosással állítottam elő pontosan 650 grammnyi virágfejet. Ami nem tűnik soknak, viszont az is igaz, hogy jópár üveg hamis mézhez elegendő már. 

Hozzávalók:

• 150 grammonként kb 1-1 liter víz (a 650-hez összesen 4 litert öntöttem, több nem fért a lábosba :D)
• egy citrom reszelt héja, kicsöpögtetett leve, és a maradék belsőrész belevagdosva
• ugyanez egy naranccsal
• a teljes mennyiségre tettem még 3 zacskó vanilincukrot
• a kész lélotty minden literjére kell számolni kb. 1,5 kg kristálycukrot

Én nem mostam meg külön a virágokat, hogy ne folyjon ki belőlük a virágpor. Ha olyan helyen szedtük, ahol nem lehet poros, sáros, egyéb módon szennyezett, akkor ez nem probléma. A bogarakat már szedéskor érdemes lepöckölni róla. A legnagyobb lábosba hajigálva a virágfejeket, leöntjük az egészet a megfelelő mennyiségű vízzel. Vagy ha nincs akkora lábos, akkor természetesen két részletben. Hozzáadjuk a három vaníliás cukrot, a megreszelt, kifolyatott, kibelezett gyümölcsöket, és hagyjuk gyenge tűzön enyhén rotyogni egy fedő alatt. Én kb. egy órát főztem. Eddigre már bőven lehet érezni az illatát is. Arra a fura megállapításra jutottam, hogy a földszinten (a konyha szintjén) érezni lehet a citromot és a pitypangot is, de érdekes módon az emeleten csak a citrom illatát. Fura.

Ha elégedettek vagyunk már a főzet ízével és illatával (érdemes többször ellenőrizgetni és kóstolgatni is), akkor leszűrjük az egészet, és a virágfejeket meg az összes többi belevalót ki is lehet dobni. Marad egy sárgás színű és furcsa illatú lotty. Ezt szétmerjük két külön lábosba, hogy legyen helye a cukornak is, amit hozzáöntünk. És főzzük, főzzük a szirupot bőszen. Kb. másfél-két órát, én legalábbis ennyit. Lényege, hogy nagyjából teljesen telített oldatot kell létrehozni az alkotóelemekből, hogy ne vízszerűen folyjon, hanem besűrűsödjön a hamis mézünk. 

Ha már jónak látjuk a lottyot, akkor kisikált, tiszta üvegekbe töltjük, lekupakoljuk, és pár percre fejtetőre állítjuk. Így sokkal biztosabb, hogy légmentesen lezárulnak az üvegek. Habár ez a keverék nemigen fog megromlani a benne lévő rengeteg cukor miatt.

Hogy eléggé besűrűsödik-e a hamis méz, az akkor fog kiderülni, ha már kamrahőmérsékletűre hűlt az egész főzemény. Az biztos, hogy nem lesz nagyon folyós, de ha nem találjuk elég sűrűnek, még akkor is rengeteg mindenre fel lehet használni, legfeljebb a kenyérre csöpögtetés marad ki a repertoárból. Ugyanúgy tehetjük pl. teába, süteményekbe, krémekbe, joghurtba mint a valódi mézet. Természetesen ez a keverék nem helyettesítheti teljes egészében a mézet, hiszen abban még rengeteg értékes dolog van a virágporon kívül, ami a házikészítésű változatba is került. Az eredeti folyamat szerint a méhecske a gyomrában (vagy milyében) feldolgozza a virágport, amibe mindenféle enzimek kerülnek, ezek segítségével válik mézzé az egész. Aztán a méhek felöklendezik a végeredményt, és elraktározzák. Nagyon sokan nem tudják, hogy a méz valójában a méhecskék hányadéka. Jó poén, mikor ezt az ember előadja egy tisztaságmániásnak, aki még a bióból is biót vesz, és kínosan ügyel arra, hogy semmi "fúúúj" dologhoz ne érjen hozzá. Na mindegy, nem cikizni akarok ám másokat. :)  Visszatérve az előző témához: én elsősorban azt tervezem, hogy ezekkel a házi mézutánzatokkal a sima kristálycukrot, mint összetevőt fogom kiváltani, leginkább a süteményekben. A pitypang nagyszerű ízt ad a tésztának, és azért a virágpor egészséges összetevői benne vannak, még ha nem is a méhecskék csinálták. 

Néhány további hasznos információ

... a pitypangról és hatásairól - mivel azt sem sokan tudják, hogy ezt a sárga vidámságot gyógynövényként is számon tartják. Legyen az első a kedvenc forrásom, a Pallas Nagy Lexikona (még a 20. század elejéről):

Gyermekláncfű
v. pimpompápom (növ., bimbófű v. pimpó ma is Békés vármegyében, pimpónya Csanád vármegyében, pitypang, Taraxacum Juss., Diószegia Heuff. az őszi faj), nyelves-fészkes, tejelő, csöves száru fű, gyermekjátékul láncot lehet belőle füzni. Fészekpikkelye kétféle, az alsók sokkal apróbbak, fészke magános, sárga virágu. Gyümölcse hosszucsőrös, a csőr tetején van az ernyő-alaku bóbitája. Ezt könnyen el lehet fujni, azért néhol férfihűségnek nevezik. Mintegy 40 faja mind a két földrésznek északi felén nő, a délin ritkább, hazánkban 6 egymáshoz hasonló faj terem. 

1. Gyermekláncfű. 2. A fészek vacokja elvirágzás után, két bóbitás gyümölccsel, a többi lehullott. 3. és 4. a gyümölcs és hosszmetszése. 5. Egy virág. 6. A bibeszál felső része két bibéjével. 7. A himek csöve felhasítva és szétterjesztve.

 

A levele csipdelkés v. csak fogas, ritkán épszélü. Közönséges, de nagyon változó fű, mindenfelé, a havasokig gyakori. Gyökere meg a friss levele (radix et herba Taraxaci) mint kivonat nem ritkán idült székrekedés ellen, a levelének kisajtolt leve pedig tavaszi kurának használatos. Fiatal, halavány levele jóizü tavaszi saláta, de télre melegágyban is könnyen lehet szaporítani. A franciák nagyon kedvelik. Füve jó takarmány, gyepen alkalmatlan gyom, másutt a nagyobb fű elnyomja az alkalmatlankodását.

 

 

A különféle elnevezéseiről ezeket lehet találni még a wikipédián, ahol elég jól összeszedik. (A kutyatejjel kapcsolatban csak annyit, hogy mi itthon, kiskoromban így neveztük a pitypangot, és valószínűleg emiatt tiltottak tőle a szüleim, hogy megkóstoljam - ugye a kisgyerekek mindent megkóstolnak - és mondogatták gyakran, hogy mérgező. Úgy néz ki, ez a tévedés állt a dolog mögött.)

A gyermekláncfű vagy pitypang (Taraxacum officinale) mindenfelé gyakori évelő növény, régebben nevezték még pongyola pitypangnak, tejesfű virágnak, kákicsnak, de barátfej, vagy barátfűnek is. Egyes vidékeken elvétve kutyatejnek nevezik, ami helytelen elnevezés, ugyanis a farkas kutyatejjel (Euphorbia cyparissias) keverik össze, ami egy mérgező tejelő növény. Más vidékeken kikirics a neve (ami nem keverendő a kikericcsel).
 

A Népgyógyászat című oldalon így írnak gyógyhatásairól:

 A pongyola pitypang triterpént (taraxaszterolt) és keserűanyagot (laktukapikrin) tartalmaz. Az egész növénynek igen magas a kálium tartalma, de a bórtartalma is igen jelentős, mivel a káposzta után a pitypangban található a legtöbb. A levele tartalmaz még C-, A- és B-vitamint is, a gyökere pedig szaponint.
A pitypang szinte minden szervre jótékony hatással van. Teája alkalmas epehólyag és májbántalmak kezelésére. Gyökerét évszázadok óta a májsejtek súlyos működészavarának következtében fellépő bőrsárgulás, vagyis a sárgaság ellen használják. A pitypang virága az egyik leggazdagabb lecitin forrás. A lecitin növeli az agy acetil-kolin-koncentrációját, mely hatással van az emlékezőképességre. A gyermekláncfű erős vízhajtó szer, eltávolítja a szervezetből az ödémát okozó fölösleges víz nagy részét, valamint elősegíti a hólyagfertőzések gyógyulását. Hatásai közzé tartozik még, hogy erősíti a hasnyálmirigyet és a lépet, valamint tisztítja a vért. A növény laktukapikrin keserűanyaga laktucin vegyületekre bomlik, mely igen jó nyugtató hatással bír. A népi gyógyászatban a pitypangot felhasználják vértisztításra, méregtelenítésre, emésztést elősegítőnek, és gyomorjavítónak is. Javasolt a növény használata a reumatikus fájdalmak, idült izületi gyulladások és a köszvény kezelésére. A népi gyógyászatban igen elterjedt a pitypang tejnedvének alkalmazása a szemölcsöknél is, mivel a tejnedv fehérjebontó enzimeket tartalmaz, mely segít felpuhítani a szemölcsöket, és gátolja a vírus szaporodását. Nem csak a gyógyászatban alkalmazható. Friss, fiatal leveleiből, még virágzás előtt saláta készíthető, valamint ha a gyökerét megpörköljük, akkor alkalmas kávépótlékként is. Az állatgyógyászatban levelét a tejképződés fokozására használják.
A pongyola pitypang ajánlott napi adagja 4-6 g. Figyelmeztetés: Epe utak elzáródása esetén fokozott óvatosságot és orvosi egyeztetést igényel!
 

Tavasszal is lehet madarakról jó képeket, videókat készíteni. Egy kis szerencsével legalábbis, főleg amíg nem túl lombosak a fák. Ezt a feketerigót Győrben sikerült felvenni, a csicsörkét Máriagyűdön, kirándulás közben,  a tócsában fürdő verebeket pedig Üllőn. A madarakról egyébként nem csak télen kell gondoskodni. A tavaszi-nyári-őszi időszakban fürdési és ivási lehetőséget kell nekik biztosítani. Ezt meg lehet oldani egy kerti tó szélén kis tócsa vagy szigetke létrehozásával, de a legjobb talán egy külön helyen fürdővizet kínálni nekik. Egy lapos virágalátétbe egy-két centi vizet kell csak önteni, ez tökéletes számukra. Lehet emellett még porfürdőt is készíteni nekik. Nagyon finom port (az út széléről összeszedve és leszitálva pl.) ugyanígy lapos tálon, tányérban kínálhatunk nekik. Feketerigót láttam már így fürdeni az udvarunkban. Mindkét megoldásnál ügyelni kell arra, hogy a macskák ne tudják meglepni a madarakat: érdemes úgy elhelyezni a tálkát, hogy legalább 3-4 méteres körzetben ne legyen bokor, ahol megbújhatnak támadásra várva. 

Népies nevei: kígyóhagyma, poroszhagyma, sajamás, salamás, sási-hagyma
 

Nemrég rákattantam a medvehagymázásra, mert ez is olyasmi, amit az ember szinte ingyen tehet a kamrába, és ráadásul nagyon finom, ha sikerül eltalálni az elkészítését. Tulajdonképp mondhatjuk, hogy ez a gyűjtögetős ősasszonyos dolog úgy általában véve a gyűjtögetős mániámból fejlődött ki. Gyűjtögetés: "még akármire is jó lehet" jeligére. Az ősasszonyos meg olyasmikre vonatkozik, amiket el lehet tenni fagyasztóba, kamrába valamilyen finomság formájában, hogy később a pocakban végezze be nemes küldetését. Jó helyre kerül. 

Szóval a medvehagyma, az olyasmi, amiről mindenki csak beszélt a környékemen, láttam is pár helyen, főleg a piacon, egyébkén szerintem elég horribilis áron: egy gyöngyvirágcsokornyi mennyiséget árultak 100 forintért. Finoman szólva nem gazdaságos mulatság a piaciból bevásárolni az eltevéshez. Ezért elkezdtem felhajtani a tippeket, hogy hol lehetne szedni. A Tenkes felém közelebb eső déli lejtőin sajna nem jött be, pedig körbejártam a Csodabogyó-tanösvényt, némi kitérésekkel is (erről majd később még más cikkben). Aztán az öcsém is látta Villány mellett, de sajna ott sem volt oké a dolog. Habár medvehagyma éppenséggel volt bőven. Csakháthogy. Ahogy mentünk szépen a turistaútvonalon, jobb kéz felől a szőlők estek, bal kézre az erdő, szóval arra figyeltünk, és meg is láttuk, de nem az útszélen, hanem kb 20 méterrel beljebb. Épp 20 méternyire a Szársomlyó területének határától. Ami ugyebár fokozottan védett természetvédelmi terület, engedély nélkül belépni sem lehet. Leszaggatni bármit meg pláne nem. Ahol legálisan lehet szedni a környéken, az a Tenkes túloldala, Bisse felől (a temető mellett elhaladva) megközelítve az északi oldalon lévő erdőket. Van bőven, lehet szedni, csak igyekezve, mert nemsokára virágzik. 

Nem mellesleg, a medvehagymának közismerten számos gyógyhatása van. 

Mi van benne?
A növény szerves kénvegyületeket (alkilcisztein-szulfoxidokat) tartalmaz. 
Mire jó?
Fokozza az étvágyat és az emésztőrendszer működését. Vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatása ismert, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló-képességét.
A népi orvoslás a medvehagymát termesztett társához hasonlóan felső légúti megbetegedések megelőzésére és a kialakult hurut súlyosságának csökkentésére, továbbá bélfertőtlenítő, emésztést javító tulajdonsága miatt egyes emésztési panaszok kezelésére alkalmazza. 
Tudományos megfigyelések szerint vérnyomáscsökkentő hatású, lassítja a koleszterin lerakódások kialakulását az érfalban, javítja a végtagok keringését. A hagyma rendszeres fogyasztása a koleszterinszint csökkentésének és így számos szív-érrendszeri megbetegedés megelőzésének természetes gyógymódja.
Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel történő együttszedése nem javasolt, mert a vérzés létrejöttének kockázata fokozódhat. 
Népi megfigyelés, hogy a hagyma bőrön történő külsődleges használata (borogatásként, lemosásként) jótékony hatású egyes gombás fertőzések kezelésében. Érzékeny bőrű egyének esetében azonban fokozott óvatosság szükséges, mivel az alkalmazása során bőrgyulladás jelentkezhet bőrkiütés, bőrpír formájában. Ilyen esetben használata felfüggesztendő. Érdemes először csak kis területre felvinni, és csak akkor alkalmazni kiterjedten, ha nem alakul ki hatására kellemetlen bőrreakció. 

http://www.hazipatika.com/topics/gyogynovenytar/herbs/Medvehagyma?id=77

Összeszedtem egy csomó receptet, hogy mit lehet alkotni az értékes növényzetből, de leginkább az érdekelt, hogy tartósítsam azt az öt kilót, amit learattunk. Az egyik megoldás, amit láttam, a fagyasztás, habár így állítólag kiengedéskor levet enged, mint például a spenót is. A másik a dunsztolás egyfajta pesto vagy csatniszerűségnek. 

Hozzávalók:

• annyi rengeteg medvehagyma, amennyit csak kitartó vagy leszedni
• az 5 kilóhoz nagyjából 1,5-2 liter olajat használtam el (napraforgót, mert az olívát, amit a legtöbben ajánlottak, sajna nem bírom elviselni a szaga miatt, repce meg épp nem volt egyetlen boltban sem, ahol jártam, a dió, tökmag, stb olajok meg azért ahhoz képest eléggé drágák, hogy kísérletezzek velük)
• só ízlés szerint (szerintem az a néhány evőkanálnyi, amit én hozzátettem kevés, bőven meg lehet sózni ezt a mennyiséget 7-8 evőkanállal is)
• darált dió, mandula, mogyoró vagy más hasonló dolog
• sokan írtak még sajtot is (parmezánt) de nem mertem beletenni
• zöldfűszerek
• fokhagyma

Az első kitartó munka a szedés volt, mert nem gyarapszik túl szaporán a szatyrok tartalma. A második persze a megtisztítása. Habár nincs szó különösebb koszokról, csak ki kell kergetni a levelek közt maradt pókokat, bogarakat, és kivenni a selejt leveleket, a nemodavaló növényeket és a medvehagyma bimbóját, ha belekeveredett. Egy kis öblítés csapvíz alatt még jól jöhet. A harmadik nagy kihívás pedig a darabolás. Nekem ugyanis a daráló nem vitte el: csak kicsapja az oldalára, és feltapad a nedvességtartalma miatt. A turmixgéppel még kísérletezni fogok. Egyébként ez utóbbi lehet, hogy bejön, mert ha már a gépbe beleöntöm a hozzávaló olajat, akkor az befoghatja a leveleket a kések felé. Na, ezt majd holnap meglátom. Minden más megoldás híján marad a késelés. Az első 2-3 kilónak ez lett a sorsa, apróra aprítás. Hozzákutyulunk annyi olajat, hogy masszaszerű legyen, de szerintem nem kell erőltetni a minél több olajat, csak annyit, amennyi feltétlen szükséges. Belehajigálni a sót, esetleg zöldfűszereket (majoranna, bazsalikom, ilyesmik) szintén ízlés szerint, plusz a darált dió és a sajt annak, aki igényli bele. Némi kinyomott fokhagyma hozzáadásával erőteljesebb lesz az íze. 

Ha a kutyulásra már kifejezte fintorgását és fenntartását a család, akkor jöhet a beüvegezés. A kisuvickolt dunsztosüvegekbe a lehető legtöbb masszát passzírozzuk, ezzel elősegítve egyrészt, hogy a levegőbuborékok kimenjenek az üvegből, másrészt szintén kevesebb olajra lesz szükség. Ugyanis amikor full telinek látszik az üveg, akkor az olajból utánöntünk annyit, hogy kupakig megteljen az üveg. A tartósítás szempontjából mindig fontos, hogy minél kevesebb levegővel érintkezzen az eltartandó. Én kisebb, 2-2,5 dl körüli üvegeket használtam, mivel a megnyitott csatni már csak a hűtőben áll el egy ideig.

Ezután már csak a fólia, kupak, címke és kendőcske hiányzik a műről. Ilyen módon állítólag akár egy évig is konzerválni lehet az egészséges és finom hagymát. Na persze: hideg helyen legyen. 

Aztán elgondolkodtam, hogy ez mihez lenne fogyasztható/felhasználható, és a következőket ötleteltem:

• vajas pirítósra rákenve (ezt már próbáltam, és isteni)
• sültekre kenni
• húst pácolni
• ízesített hagymás-olajos alapnak lehet használni akár pl omletthez is, de sok máshoz is
• salátára ráborítani
• tésztára, rizsre borogatni, összekutyulva befalni 
• kenyérsütéskor vagy pogácsakészítéskor az alaptésztába is lehet tenni belőle
• krumplit sütni rajt

A Pallas információi alapján: a nép, kivált a lengyel, orosz és tatár eszi, vagy a hallal főzi meg. Várok további felhasználási és elkészítési ötleteket is, mert bármit szívesen kipróbálnék. 

Jó főzőcskét, és jó étvágyat hozzá minden vállalkozó kedvűnek!