Az illatos ibolya épp ezekben a hetekben nyílik, és nemcsak a látványával és illatával bűvölhet el a szabadban, hanem el is tehetjük, hogy az év többi tizenegy hónapjában is élvezhessük. Kedvencem is megmondta, hogy én valahogy másképp érzékelem a szagokat, mint mások szokták, ha illatot érzek, akkor rendszerint ízt is a nyelvemen, úgyhogy biztos voltam benne, hogy az ibolyás receptek nagyszerűek.
Elsősorban ugye ibolya kell hozzá. Pár napja az ócsai tájvédelmi körzetben sétálva, orr után haladva, mint Méri kutya, kisebb illatos ibolya mezőt találtam, de hát ott ugye nem illik leszedni. Azért nagyon fájt utána a szívem, mert már méterekről lehetett érezni az édeskés illatot. Muszáj volt körbenézni a környéken nem védett területeken is, és a szomszéd erdőben találtunk is valamennyit, igaz megközelítőleg sem volt olyan erős az illatok, mint az ócsaiaknak. Igazából nem is tudom, hogy ez mitől függ (már amikor nem fajtától, persze). Az ibolyát műanyag zacskóba vagy zárható műanyag dobozba szedjük, így jóval tovább megőrzi az illatát, ráadásul nem is kell vacakolni, hogy szárral jöjjön és csokorban álljon. Szintén természetjárós illendőség, hogy nem szedünk le egy bokorról, egy helyről minden virágot.
Nem kell nagyon sok, én kb. 30 grammot szedtem kipróbálásra. A súlyt a szárak nélkül kell érteni, mert csak a virágos részeket használjuk fel. Ez a mennyiség egyébként nagyjából egy nagyobb méretű tejfölöspohár teleszedését jelenti úgy, hogy nem tapossuk szorosra a virágokat. Otthon leszárazzuk, bogártalanítjuk. Ez kétségtelenül időigényesebb dolog, mint például a meggymagozás, de nem is kell utána kifesteni a lakást, szóval arányait tekintve kb azonos idő alatt lehet végezni. Ehhez a mennyiséghez kb 800 ml vizet öntöttem, hozzá fél kg kristálycukrot, és feltettem rotyogni. Már 1-2 perc után érezhető a vízen az ibolya íze, a levegőben pedig természetesen már régóta. Kb. negyed óráig forraltam, aztán hozzáadtam egy zacskó dr. Oetker 3:1 zselésítőt. Még pár percig rotyog a zselésítőn álló utasítások szerint, aztán tiszta lekváros üvegekbe öntjük. Elvileg jó lett volna, ha van egy botmixerem, így a virágoktól szép lilás lett volna a lekvár (na majd legközelebb). Ehelyett egyben maradtak, és úszkáltak a lé tetején. 
Betöltöttem őket az üvegekbe a zselével együtt. Mivel az üveg lezárása után amúgy is fejre kell állítani őket a megfelelő légmentes zárás miatt, a virágok így az üveg aljára fordultak. Ennek az az előnye, hogy míg a lekvár egyre fogy, a szép ibolyák még mindig láthatóak az üveg alján. A zselé színe így, turmixolás nélkül halovány rózsaszínes lett.
A próbapöttyöt megkóstoltam kihűlés után, és megállapítottam, hogy a cukor pont egy enyhe édeskés ízt adott neki, emelett a zselé enyhén savanykás (először arra tippeltem, hogy a megmaradt zöld csészelevelek miatt, de azóta rájöttem, hogy a zselésítőben lévő citromsavtól), ezenkívül pedig elég markánsan érezni lehet rajta az ibolyaízt is. Finomnak ígérkezik :)
Utolsó kommentek